16.rész

Ctra az utolsó pillanatban ugrott félre és lökött magával, amitől mind a ketten a földre estünk. Felálltam, majd elindultam menedéket keresni. Egy fém láda mögé próbáltam meg elbújni, ami mögül szinte teljesen kilátszódtam,ezért le kellett feküdnöm, amitől egész jól elrejtőztem. Mikor felnéztem, láttam, hogy az ellenség egyenesen Fred felé halad. Le akartam lőni . A fegyverem kitámasztottam, készen voltam lőni, amikor az egyik ellenség nekiugrott Frednek, aki a fegyverét felfelé tartotta és úgy lőtt egyet, egyenesen eltalálva a felettem lévő vasrudat, ami a hirtelen lökettől kimozdult a helyéről. Felnéztem, csak annyit láttam, hogy zuhan le felém. A kezemet a fejem elé tartottam, majd egy nagy nyomást éreztem, és minden elsötétedett. 

Éreztem, hogy kezdek magamhoz térni. Félve kinyitottam a szemem, de semmit se láttam, semmit se hallottam. Mindent beborított a feketeség. Az első gondolatom az volt, hogy megvakultam. A vasrudat ami rám esett, megpróbáltam lelökni magamról, sikeresen. A kezem a földnek támasztva felültem. A hosszú barba hajam a vállamra borult. A kezemet a fejemhez kaptam. Nem láttam, de éreztem hogy vérzek. lassan felálltam, és elindultam előre. Azonban a sötétben nem láttam, így azonnal meg is botlottam valamiben, amitől újra a földre kerültem. Újból felálltam és tapogatózni kezdtem a falat. Egyszer csak a kezem alatt egy kapcsolót éreztem, amit felhúztam. Abban a pillanatban erős fény áradt szét az egész teremben. A kezem a szemem elé tettem. Boldog voltam, hogy látok, viszont elszomorodtam. A terem teljesen üres volt, csak én álltam ott egyedül.

- Hol lehetnek a többiek? - tettem fel magamban a kérdést, majd kirohantam. Az első utam abba a terembe vitt, ahol a fehér energia forrás volt. Az azonban nem világított, ráadásul szét volt robbantva. Továbbsiettem, egyenesen oda, ahol Joakim meggyógyított, de nem volt ott senki. Pár órával később, az egész hajót kör bejártam, de sehol nem találtam senkit, csupán fegyvereket, amikből magammal vittem párat. Egyedül voltam a  hajón. szembesültem a ténnyel, hogy a barátaimat fogságba ejtették. Nekem kell megmentenem őket. Visszarohantam oda, ahonnan az elején elindultunk. A hajó pont ott állt, ahol hagytuk. De a kaput nem tudtam kinyitni, így a hajót sem tudtam kiszabadítani a fogságomból. Tovább kezdtem keresgélni a hajón. Rengeteg tervrajzot találtam a hajóról, amin az egész leírása rajta volt. Miután megfejtettem őket, kiderült hogy az anyahajó rendelkezik öt kis hajóval, ami fel van töltve élelemmel, aminek különösen örültem, és fegyverekkel. A következő egy két óra arról szólt, hogy felkészítsem magam arra, hogy visszaszerezzem azt, amit elvettek tőlem. A barátaimat, Fredet és Ctrat. Sikerült azt is kiderítenem, hogy egy flottában  vagyok, amit egy nagyobb hajó irányít. tudtam, oda kell mennem. Felszereltem szálltam be új társamba, aki a további időkben kísérni fog. beindítottam a szerkezetet, és kész voltam elindulni.

Holnap este tavaszi szüneti külön kiadás.. Extra titkok, extra harcok érzelmekkel fűszerezve. Megéri benézni.

15. rész

Egy újabb folyósón haladtunk tovább. Elgondolkoztam azon, hogy talán az egész hajó, egy hatalmas folyósó. Mindenfele vezetett egy, így könnyen ellehetett tévedni bennük. Ahogyan távolodtunk, egyre kellemesebbnek, könnyebben vehetőnek éreztem a levegőt. Fred csak nagy léptekben halatt előre, szinte dfutnom kellett, hogy utol érjem. Mikor végre megállt egy ajtó előtt, ahelyett hogy bement volna, a falnak dőlt, ami azonnal magába rántotta.  Nem lepődtem meg, tulajdonképpen nem gondoltam, hogy van még olyan dolog, amin megtudok lepődni. Így hát én is a falnak dőltem, ami engem is magába szívott.  A túloldalon nem számítva az esésre, hirtelen a fööldön találtam magam, amiről azonnal felpattantam.
Mióta kilőtték a lábad, egyre bénább vagy. – szólt hozzám egy mély hang, mi ismerős volt és mégis szokatlan
Ctra állt előttem, én pedig annyira örültem annak, hogy látom, hogy azonnal a nyakába ugrottam.
Mióta beszéled a nyelvünket? – léptem hátra zavarodottan.
Mióta Fredet ismerem, folyamatosan tanulom. Így tehát, már elég rég óta. Azonban mivel nem volt rá szükségem, nem igen használtam, emiatt kicsit elfelejtődött. De mióta megismertünk téged, újra elkezdtem feleleveníteni, és most először szólaltam meg. tudod Ajsa, a mi népünk egy nagyon tanulékony nép. – sorolta nekem Ctra az információkat, mikre csak bólintásokkkal válaszoltam. Örültem neki, hogy mától beszélni is tudunk, habár ez most újdonságnak számít, sokszor éreztem azt, hogy szavak nélkül is megtettük ezt.
Ajsa, azt hiszem ideje abbahagyni a fecsegést. Jó lenne, ha ezt te is látnád. – szólt rám mérgesen Fred, amire egyből mellé siettem.
Egy radarra mutatott, melyen sok száz apró pötty volt látható, mind egy anyahajót jelezve.
Mennyi hajóra számíthatunk? – kélrdeztem meglepődötten.
Úgy kétszát kétszázötven.  – válaszolt Fred gondolkodás nélkül.
Mit akarhatnak egy ekkora flottával? Egy egész galaxisra kiterjedő háborút?- kérdeztem kissé gúnyosan.
Az egész galaxisra talán nem. De jó lesz, ha minél hamarabb kiderítjük. A nagyapád már elhagyta a hajót. Akármikor ránktámadhatnak.
Egy hajó is sokat számíthat. Nem hiszem, hogy lelőnének minket. Sokkal valószínűbb, hogy megpróbálják majd visszaszerezni a fedélzet feletti uralmat.
Mit gondoltok, mi lenne a legcélszerűbb megoldás? – kérdezte Ctra.
Ennyi hajó ellen esélyünk sincs. Még csak azt se tudjuk, hogy ez hogyan működik. Sőt, azt se tartom kizártnak, hogy egyedül vagyunk a hajón. Hisz Joakim is itt volt. Talán más is lehet még itt rajtunk kívül. Először talán ezt kellene kideríteni. Biztos vagyok bene, hogy tárolnak aktákat a hajó létszámáról itt valahol.
Ez az egész hajó egy labirintus. Ha ki is derülne hogy nem vagyunk egyedül se biztos, hogy megtalálnának minket. – mondta Fred.
- Akkor találjuk ki, hogy mi lehet abban a fehér trutyiban. Talán szétlőhetnénk. – vetettem fel az ötletet, mire mind a ketten egyszerre néztek rám. Azt hiszem, nem tartják jó ötletnek.
megakartam újra szólalni, mikor villogni kezdtek a vészjelzők az összes műszerről. Mind a hárman a fegyvereinkért nyúltunk, mikor a fal, amin bejutottunk, hirtelen kirobbant, amiből mind kaptunk. Letöröltem a szememet, mert szinte semmit se láttam a szemembe repülő trutyitól, mikor egy ellenséget pillantottam meg, aki Ctra felé tartotta a fegyverét, majd lőtt.

14. rész

Ismeretlen hangra ébredtem fel. Mikor kinyíltak a szemeim, a plafont láttam. Szürke volt és kopott. Egyáltalán nem tűnt barátságosnak. A fejem mellett, mindenféle gépek sorakoztak, akkor jöttem rá, hogy egy ágyon fekszem. Automatikusan a lábamhoz nyúltam, ami bár fájt, sokkal enyhébben éreztem, mint azelőtt, be volt kötve. Megpróbáltam felállni és beazonosítani, hogy hol is vagyok pontosan, amikor morgolódást hallottam a talaj felől. Lenéztem és egy körülbelül egy méteres lénnyel találkozott a tekintetem. Valamit makogott, de nem értettem, hogy mit is szeretne mondani. Amit viszont értettem, hogy valamiért dühös rám. 
- Ne is foglalkozz vele, kicsit makacs, de majdcsak megbarátkoztok valahogy. - lépett be az ajtón Fred, sérülések nélkül.
Ekkor egy éles mosoly jelent meg az arcomon. Attól féltem, elvesztem őt. 
- Ő itt Joakim, a hajó orvosa.- mutatott Fred az apró ismeretlenre.
Bólintással üdvözöltem őt, majd Fredre néztem.
- Mi történt a nagyapámmal? Hol van Ctra és melyik hajón vagyunk és.. 
- Lassan Ajsa, túl sokat kérdezel. A nagyapád elmenekült a hajóról. Ctra vette át az irányítást. Egyenlőre nem érkezett támadás, de akármikor számíthatunk rá. 
Megkönnyebbültem sóhajtottam egyet, majd leültem. Joakim ekkor újból mormogni kezdett.
- Hogy lehet, hogy ő nem ellenszenves velünk?
- Ő egy orvos. Nem katona. Az ő érdekei nem egyenlőek a nagyapádéival. Ajsa, lenne valami, ami érdekelhet téged.
Kíváncsian álltam fel, majd követtem őt. Egy hosszú átjárón mentünk végig. A fal itt is rothadt és bűzös volt. A talajon néhány helyen folyadék állt. Nem tűnt civilizáltnak de mégis rejtélyes még addig nem látott, ismeretlen volt minden. Egyszerre akartam megérteni és megismerni ezt a különös fajt. A gondolataim alámerültek és teljesen máson kezdtem el tépelődni, mikor Fred megállt. Abban a teremben voltunk,ahol a falnak esve találkoztam a nagyapámmal. Kirázott a hideg, újraéltem az egészet. Mintha újból megakarna történni. Fred a fal elé lépett és egyszerűen átsétált rajta én pedig követtem. Ott álltunk megint. Pontosan ott, ahol megsemmisültem. Hátborzongató érzés volt. Fred továbbhaladt egyenesen majd lefordult balra. Egy kis ideig még bámultam, majd utána eredtem. Minden egyre világosabb és fehérebb volt amitől egyre inkább érdekelt, hogy mit is akar nekem mutatni, mikor észrevettem, hogy egyedül sétálok a semmibe.
- Fred, hol vagy? - kiáltottam el magam. 
- Gyere bátran. kaptam a választ és követtem a hangját.
A szememet egyre inkább zavarta az éles fény, alig láttam tőle, mikor megérkeztem. Elállt a szavam.
- Hűű... Hát ez meg micsoda? - néztem kérdőn Fredre.
- Egyenlőre csak annyit tudunk róla, hogy ez a valami táplálja az egész hajót energiával. Hatalmas erő rejlik benne, korábban még nem láttunk ilyet. 
Alaposabban szemügyre vettem. A terem közepén lebegett egy hatalmas hófehér nyálkás szikladarab féleség. A tetején és az alján áram kötötte a talajhoz, illetve a plafonhoz. Néha egy két csepp csöppent a talajra, majd szívta be magát. Különös alakzatok formálódtak ki belőle, mintha lenne valami a belsejében. 
- Ez még nem minden, a nagyja még csak most jön.- nézett rám Fred, majd elindult én pedig újból követtem őt.

13. rész

A fal túloldaláról hirtelen a földre rogytam. A kezemet a fejemhez tartottam, majd felálltam és kétségbeesetten megpróbáltam visszajutni, de nem lehetett. A háttérből morgó hangot hallottam. Vettem egy mély levegőt és mozdulatlanul álltam egy helyben. A hang tisztán érezhetően, valami idegen és nálam legalább kétszer magasabb lényből származott. A kisujjam megrezzent, becsuktam a szememet, miközben erős fájdalmat éreztem a lábamban. Megforduljak? Meg kell fordulnom. Tudtam, hogy amit látni fogok, az nem lesz szép látvány. A morgás egyre közelibbnek hallatszott, de a szemem továbbra se nyitottam ki. Hirtelen megtörtént, megfordultam, a fegyvert azonnal a kezem ügyébe helyeztem és lőttem egyet, ami az ellenségem páncéljáról egyenesen visszapattant. Kidülledtek a szemeim, nem kaptam levegőt. Tévedtem. A lény alig volt magasabb nálam és egyáltalán nem is volt számomra ismeretlen. Pontosan tudtam, hogy ki az. Ám akkor a földre rogytam. A golyó a lábamba fúródott, de már nem akartam felállni, nem éreztem értelmét.

- Állj fel Ajsa!

Nem  voltam képes a szemébe nézni, csak meredtem a padlóra, miközben egy könnycsepp jelent meg az arcomon. Mitévő lehetnék. Hisz eddig, ami hajtott, ami erőt adott nekem, most mind elveszett. Nem tudtam mit akarok, hogy mi a helyes. De amire én nem voltam képes, azt ő tette meg. Odafutott hozzám és felsegített, én pedig ellöktem magamtól és akkor először megszólaltam.

- Nagyapa? Te vagy az? Mi.. mit keresel itt? – kérdőn néztem rá, ő pedig elengedett engem.

- Itt élek Ajsa, a hajó az én vezetésem alatt áll.

- De hisz, téged, de te… - nem tudtam mit mondani, de nem is kellett, hisz ő szavak nélkül is értette a kérdést.

- Mikor száműztek, sokáig bolyongtam az univerzumba. Tudtam jól, mikor éppen hol nyílik meg a féregjárat, így szinte akárhová eljuthattam. A szolgálataimra azonban sehol se volt kereslet. Míg nem, eszembe jutott valami, valami ami igazán élettel telivé tett engem .

Ebben a pillanatban értelmet nyert a morgó hang, a nagyapán felett egy különös négy lábú lény vicsorgott rám. A szemében láttam, azt várja, mikor támadhat meg engem. Fél szemmel nézetem, közben a nagyapám mondandójába szóltam.

- Mi volt az, mi több erőt adott neked, mint a családod, az, hogy újra láthass minket.

- Egy olyan valami, amivel azelőtt sose büszkélkedhettem. A hatalom és az erő.

Megráztam a fejem, nem értettem vele egyet. Leültem a földre és a lábamra hajtottam a fejem, ami már addigra átvette felettem az irányítást.

- Túl sok galibát okoztatok a hajómon. Nem maradhattok itt. Távoztok azonnal, vagy én végzek veletek.

Erre a mondatra felhajtottam a fejem. Miért lenne képes ilyesmire valaki, aki annak idején annyira szeretett engem, annyit mesélt nekem, annyi mindenre megtanított. Felálltam és mélyen a szemébe nézetem.

- Ölj hát meg, ha képes vagy rá. Én nem távozom innen és a barátaim sem fognak. Most már tudom, mi a tervetek és én nem fogom hagyni, hogy megvalósuljon. Nem nyerhettek!

- Sajnálom, hogy így választottál. – nézett a szemembe, majd hátra lépett kettőt megfordult és ott hagyott. Semmi mást nem mondott, egyszerűen elment.

Mérgesen rámorogtam egyet, utána akartam rohanni, mikor a négylábú szörnyeteg nekem ugrott én pedig elkiabáltam magam.

- AJSA! – kiáltott egy addig majdnem hogy teljesen ismeretlen hang.

Az erős fényből rögtön felismertem,. Ctra volt az.

- Segíts fel. Az- az ember, öld meg!

Fred jelent meg mellettem, majd szó nélkül elszaladt egyenesen a nagyapám után.

- Fred áll meg, gyere vissza! – kiáltottam rá, de mind hiába, eltűnt. Lövés hangokat hallottam, amitől összeszorult a szívem. Egyikük se tért vissza.

Hirtelen homályosan láttam, szédülni kezdtem. Ctra tartott engem, az ölébe rogytam.

- Ez lenne a vég? Így érne véget az álmom?

Ctra a szemembe nézett, megsimogatta a hajam. Ez volt az utolsó kép amit akkor láttam. Hirtelen elsötétedett minden… 

12. rész

Ctra folyamatosan távolította el őket az útból, míg próbáltam lépést tartani vele.  Egyre rosszabbul voltam, alig bírtam menni. Fred nem foglalkozott velünk, egyre jobban haladt előre. Bűntudatom lett. Tudtam, azért teszi ezt, mert nem akarta ezt az egészet, csak miattam kellett eljönnie. Megálltam, nem tudtam tovább haladni, éreztem, ahogyan összeesek. Ctra fogott meg és tett biztonsága a támadók elől.  Hallottam a hangokat, láttam ami történik, de nem tudtam megmozdulni, habár nagyon szerettem volna.  Nem tudom pontosan mennyi időt ülhettem így, mikor Ctra megállt mellettem és felsegített. Elindultunk felfelé a lépcsőn, és bementünk az ajtón. Egy újabb terembe értünk, aminek a közepén egy hatalmas fekete üreg állt. Nem lehetett lelátni az aljára. Csak a terem szélén lehetett menni, . Elindultunk a túloldalra, amikor szemből, két ellenség jelent meg. Felemeltem a kezemet és megpróbáltam lelőni az egyiket. Nem sikerült, végül Fred végzett velük, közben folyamatosan haladtunk előre. Átértünk a túloldalra és bementünk. Csend volt, az egyetlen zaj az volt, amit mi csináltunk.  Mind kérdőn néztünk, nem tudtuk merre menjünk tovább, amikor a mögöttünk lévő ajtó, amin bejöttünk, magától becsukódott és riasztó szólalt meg.  Felkészülve vártuk, hogy melyik irányból és mikor támadnak meg minket. Hirtelen meggondoltam magam. Miért kéne itt állnom és várnom, hogy ők ide jöjjenek. Kiegyenesedtem, majd  futni kezdtem fegyverrel a kezemben. Fred utánam akart jönni, mikor valami ráugrott. Visszanéztem egy pillanatra, ezzel veszélybe sodorva magam. Ahogy visszafordultam, rám is rám ugrott valami. Lelöktem magamról és lelőttem. Felnéztem és hallottam, hogy egyre többen jönnek felém. Nem volt választásom, elindultam feléjük, de túl sokan voltak. Lerogytam a földre, alig láttam valamit. Azt gondoltam, itt a vég. De akkor egy erős fény villant fel és töltötte ki a teret, mire mind egyszerre szaladtak el. Ctra volt az. Odafutott hozzám és újból felsegített, de nem engedett el. Kezét előre tartva haladtunk. A fény előttünk úgy tűnt, mintha pajzs lenne. Nem mentünk sokat, mikor a folyosó végére értünk.  Minden nyálkás, nedves volt. Egy nagy ajtó állt, kóddal lezárva előttünk. Fred kinyitotta azt és bementünk. Amit bent láttunk, az elképesztő volt. Az egész kövekkel volt tele, bent világos. De amennyire szép volt, annyira gusztustalan is.  Hirtelen katonák jelentek meg minden oldalról. Rájuk szegeztem a fegyverem, és lőttem. Az viszont a falnak ütközött, amibe belefúródott, majd lassan eltűnt benne. Az egyikük mérgesen rám nézett és rohanni kezdett felém. Felemelte fegyverét és lőtt egyet. Utolsó pillanatban ugrottam el előle. Nem éreztem rosszul magam, nem is gondoltam rá.  Teljesen közel volt hozzám, én pedig kihasználva a helyzetet ütöttem le a puszta kezemmel, aki ettől a földre rogyott. Felvettem a fegyverét az enyémet pedig eltettem. A fal mellé szaladtam, szinte rátámaszkodtam, onnan fedeztem magam és támadtam őket. Ijesztő volt, ahogyan mindenki össze vissza lövöldözött, de nem volt idő ezen gondolkozni, a cselekedet volt a legfontosabb. Előre törtem utánam a többiek. Megkerültünk a támadóinkat, hirtelen mögéjük kerülve, mikor egyikük felém fordult és eltalálta a vállam szélén a páncélom, amitől megbotlottam és nekiestem a falnak. Az azonban amint nekiértem, azonnal magába szívott. Nem tudtam segítségért kiabálni, annyira gyorsan történt. 

11. rész

Ijedten meredtünk egymásra, mind a hárman egy-egy nagyobb raktárdoboz mögé bújva. Nem tudtunk felülni se, a sorra jövő fegyverzuhatag miatt. Úgy tűnt, végre felállhatok, nem hallottam lövéshangokat. Felálltam, és egy katonát sikerült eltalálnom, miközben újabb fegyvereket irányítottak felém. A következő dobozhoz szaladtam, egyre jobban közeledve feléjük. Fred is hasonlóan cselekedett. Ctra-ra mutattam,  aki szintén előre tört. Egy kisebb mosoly jelent meg az arcomon, mikor láttam, mennyire nagy erővel törekszik. Bámulatos volt. Bambulásom közben, egy pillanatra elfeledkeztem arról, hogy mi is történik éppen. Fred kiáltott rám úgy, hogy közben rám sem nézett. Két katona kerített be, szinte másodpercek alatt. Nem volt időm gondolkozni, átugrottam a doboz túloldalára, kiszolgáltatva magamat a többi ellenség erejének. Ctra hátulról védett engem, míg én végeztem a két katonával. A rengeteg gyakorlásom miatt, remek volt a célzási képességem. Arra gondoltam, hogy minden renden lesz, hogy legyőzzük őket és kiszabadulunk. Teljesen feltöltődtem adrenalinnal. Elkezdtem élvezni a helyzetet. Az ellenség hirtelen elfogyott s úgy tűnt, nem jönnek többen. Ctra mellém állt és felsegített engem. Elindultunk tovább előre. A folyosóval szemben, két ajtó állt, melyből egyik egy terembe vezetett, melybe egy üvegen keresztül belehetett látni, ami már ki volt törve. Bementem, utánam pedig a többiek. Számítógépekkel volt tele, melyből egyik se működött. Mivel semmi használhatót sem találtunk, tovább akartunk indulni. Én voltam az első aki kiindult a teremből. Az ajtó felé megszédültem, egyszer csak összeestem. Fred kapott el. Az eszméletvesztésem nem tartott sokáig, hamar magamhoz tértem. Rájuk néztem, és jeleztem, hogy rendben vagyok. Mind a ketten kicsit megszeppenve néztek rám, mikor elindultam szinte futva, a másik ajtó felé. Be volt zárva, szóval hátrébb léptem, hogy kilőjem az ajtót, mikor Ctra megelőzött. Egyetlen lövéssel terült az ajtó a földre. Együtt haladtunk tovább. Az ajtó egy hatalmas terembe vezetett. A terem közepén egy generátor  állt, körülötte csövek vezettek mindenfelé. A terem túloldalán egy lelátó volt építve, ami a tovább utat biztosította. Elindultunk hát arrafelé, mikor egy nagyobb lövés érkezett pont mellénk. Újból megtámadtak minket. Fred előre szaladt, én utána, Ctra pedig erősen haladt mellettem.