13. rész

A fal túloldaláról hirtelen a földre rogytam. A kezemet a fejemhez tartottam, majd felálltam és kétségbeesetten megpróbáltam visszajutni, de nem lehetett. A háttérből morgó hangot hallottam. Vettem egy mély levegőt és mozdulatlanul álltam egy helyben. A hang tisztán érezhetően, valami idegen és nálam legalább kétszer magasabb lényből származott. A kisujjam megrezzent, becsuktam a szememet, miközben erős fájdalmat éreztem a lábamban. Megforduljak? Meg kell fordulnom. Tudtam, hogy amit látni fogok, az nem lesz szép látvány. A morgás egyre közelibbnek hallatszott, de a szemem továbbra se nyitottam ki. Hirtelen megtörtént, megfordultam, a fegyvert azonnal a kezem ügyébe helyeztem és lőttem egyet, ami az ellenségem páncéljáról egyenesen visszapattant. Kidülledtek a szemeim, nem kaptam levegőt. Tévedtem. A lény alig volt magasabb nálam és egyáltalán nem is volt számomra ismeretlen. Pontosan tudtam, hogy ki az. Ám akkor a földre rogytam. A golyó a lábamba fúródott, de már nem akartam felállni, nem éreztem értelmét.

- Állj fel Ajsa!

Nem  voltam képes a szemébe nézni, csak meredtem a padlóra, miközben egy könnycsepp jelent meg az arcomon. Mitévő lehetnék. Hisz eddig, ami hajtott, ami erőt adott nekem, most mind elveszett. Nem tudtam mit akarok, hogy mi a helyes. De amire én nem voltam képes, azt ő tette meg. Odafutott hozzám és felsegített, én pedig ellöktem magamtól és akkor először megszólaltam.

- Nagyapa? Te vagy az? Mi.. mit keresel itt? – kérdőn néztem rá, ő pedig elengedett engem.

- Itt élek Ajsa, a hajó az én vezetésem alatt áll.

- De hisz, téged, de te… - nem tudtam mit mondani, de nem is kellett, hisz ő szavak nélkül is értette a kérdést.

- Mikor száműztek, sokáig bolyongtam az univerzumba. Tudtam jól, mikor éppen hol nyílik meg a féregjárat, így szinte akárhová eljuthattam. A szolgálataimra azonban sehol se volt kereslet. Míg nem, eszembe jutott valami, valami ami igazán élettel telivé tett engem .

Ebben a pillanatban értelmet nyert a morgó hang, a nagyapán felett egy különös négy lábú lény vicsorgott rám. A szemében láttam, azt várja, mikor támadhat meg engem. Fél szemmel nézetem, közben a nagyapám mondandójába szóltam.

- Mi volt az, mi több erőt adott neked, mint a családod, az, hogy újra láthass minket.

- Egy olyan valami, amivel azelőtt sose büszkélkedhettem. A hatalom és az erő.

Megráztam a fejem, nem értettem vele egyet. Leültem a földre és a lábamra hajtottam a fejem, ami már addigra átvette felettem az irányítást.

- Túl sok galibát okoztatok a hajómon. Nem maradhattok itt. Távoztok azonnal, vagy én végzek veletek.

Erre a mondatra felhajtottam a fejem. Miért lenne képes ilyesmire valaki, aki annak idején annyira szeretett engem, annyit mesélt nekem, annyi mindenre megtanított. Felálltam és mélyen a szemébe nézetem.

- Ölj hát meg, ha képes vagy rá. Én nem távozom innen és a barátaim sem fognak. Most már tudom, mi a tervetek és én nem fogom hagyni, hogy megvalósuljon. Nem nyerhettek!

- Sajnálom, hogy így választottál. – nézett a szemembe, majd hátra lépett kettőt megfordult és ott hagyott. Semmi mást nem mondott, egyszerűen elment.

Mérgesen rámorogtam egyet, utána akartam rohanni, mikor a négylábú szörnyeteg nekem ugrott én pedig elkiabáltam magam.

- AJSA! – kiáltott egy addig majdnem hogy teljesen ismeretlen hang.

Az erős fényből rögtön felismertem,. Ctra volt az.

- Segíts fel. Az- az ember, öld meg!

Fred jelent meg mellettem, majd szó nélkül elszaladt egyenesen a nagyapám után.

- Fred áll meg, gyere vissza! – kiáltottam rá, de mind hiába, eltűnt. Lövés hangokat hallottam, amitől összeszorult a szívem. Egyikük se tért vissza.

Hirtelen homályosan láttam, szédülni kezdtem. Ctra tartott engem, az ölébe rogytam.

- Ez lenne a vég? Így érne véget az álmom?

Ctra a szemembe nézett, megsimogatta a hajam. Ez volt az utolsó kép amit akkor láttam. Hirtelen elsötétedett minden…