- Mit tartanak ezek itt?-kérdezte Hargita.
- Kezd sötétedni. Bármi is lesz itt, nagyon nem tetszik nekem.-mondtam válaszul.
- Maradjatok csendben.-meghallhatnak minket.-suttogta a harmadik.
Mind elcsöndesedtünk, habár legbelül tudtuk, valószínűleg mind tudják, hogy itt vagyunk.Talán erre vártak.
Már teljesen sötét volt, szóval felkapcsoltam a ruhámon lévő kis lámpát, amitől kivilágosodott az előttünk álló tér.
- A fal itt is olyan, mint az előző hajón, ahol elfogták a többieket.-óvatosan megérintettem, amitől azonnal belesüllyedt a kezem.Aida tovább lépett, majd eltűnt a sötétben.
Én egy helyben álltam, a falat tanulmányozva, amikor egy lila fényt láttam Aida felől, mire felkaptam a fejem. Lassan sétálva jött vissza.
- Ott vége van az útnak.
- Mi volt az a fény?-kérdeztem.
- Az? Az csak biotika. Mi legyen most?
- Egyszerű.- felemeltem a kezem, hozzáérintettem a falhoz, majd egyszerűen átsétáltam rajta. A túloldalon pár pillanat múlva ott volt velem a két lány.
- Klassz. Ezt nem tudtam. Még a végén kiderül, hogy jó vagy valamire.-gúnyolódott Hargita.
Ügyet se vetve rá, pillantottam előre. Ugyan az volt ott is,mint a másik hajón. Egy hatalmas fehér gumó, felakasztva. De nagyobb volt és úgy tűnt, mozog.
- Mi a fene ez?-kérdezte Aida.
- Még nem jöttem rá. De az biztos, hogy a hajó irányítására szolgál. Azt hittem, voltatok már itt- Honnan tudtátok, hogy itt mit tárolnak?
-Aida.- kaptam a választ.
Két pillanatig még hezitáltam, majd megszólalt.
- A népünk intelligens, ha nem jössz, magamtól is kijutok a cellából. Különféle nyelveket is képes vagyok megérteni, mint a tiéteket, emberekét.Pillanatok alatt megtanulom, és perfektül beszélem. Hallottam, amikor a katonák a szintekről beszéltek. Ennyire egyszerű.
A lány magában nagyobb rejtélynek tűnt, mint a hely.
- Nincsenek itt. Mennünk kéne, mielőtt más visz el minket.-mondta Hargita.- Szóljatok, mielőtt távoznánk. Szét akarom robbantani azt a trutyit a falon.
- Inkább ne tedd. Árammal teli. Nem járnánk jól. Szerintem okosabb lenne szétnézni, mielőtt távoznánk.
- Te már csak tudod.
- Nincs időnk. Jön valaki! Gyerünk, menjünk!- mondta Aida, majd mind visszaindultunk a sötét alagútba.
Kiérve onnan, a félelmünkkel együtt, a szagokat is bent hagytuk.
- Akkor menjünk a másik úton.Jeltettem ki, majd elindultunk. Nem léptem sokat, amikor oldalról egy katona jelent meg a fegyverével és vett célpontjába. Aida pillanatok alatt leszedte én pedig megköszöntem. Oda léptem és elvettem a fegyverét.
- Ha itt se lesznek a többiek, akkor..-mondtam, de nem fejeztem be a mondatom. Lesütöttem a szemem, amikor valaki megfogta a vállam.
-Meglesznek.-mondta meglepettségemre Hargita, majd elindultunk.
Rengeteg cella volt mindenfele, de őrök sehol. A cellák üresek voltak.
- Elkéstünk. Innen már elhurcolták a rabokat.
Gondolkozni kezdtem. Eszembe jutott az a nő, és hogy akkor vihették el őket.
-Vissza kell mennünk!-mondtam idegesen.- Ott lesznek. A nő, akit láttam. Biztos, hogy oda vitték. Nem volt olyan régen, ott kell még lenniük. Menjünk!
- Ajsa állj le, mert megijesztesz. A katonák mind ott lehetnek. Hallottam a lépteket, mikor ott voltunk.
- Miért mentünk el?-kérdeztem kétségbeesetten, majd magamtól kezdtem el rohanni vissza.
Végig a folyosón az elágazásig, a szag felé igyekezve.Elővettem a lámpám és már az elejétől világítva hagyva rohantam. A vége felé érve nem lassítottam le, átrohantam a falon. A hirtelen lendülettől kicsit megingtam, de hamar magamhoz térve felemeltem a karomat, és célpontomba vettem az előttem állót. Egy katona volt az.
- Hol vannak??-kérdeztem idegesen. Az ellenség nyilván nem értette mit mondok, szóval egyszerűen véget vetettem a dolgoknak. Több katona is odaérkezett a lövés hangjára, míg én egyedül voltam, ők legalább öten. Menedékbe húzódtam, onnan támadva rájuk. Akkor megjelent mellettem a két lány.
- Te egy őrült vagy. Remélem jó fejek a barátaid.-mondta Hargita.
Rámosolyogtam, majd együtt leszedtük őket. Felálltam, és elkezdtem keresgélni. A teremben körbe nem volt semmi, a fal mindenhol ugyan olyan volt. Megérintettem, de nem tudtam átjutni rajta. Mintha le lett volna zárva.
- Itt vannak. Tudom.-mondtam, majd egy könnycsepp jelent meg a szemem alatt.
-Találtam valamit!-üvöltötte az egyikük.
Odanéztem, amikor ő átment a falon, majd egy sikítás követte.
Felpattantam és elindultunk Aida felé. A fehér fal lilára váltotta a színét.Megtorpantam. Nem hittem a szememnek. Ott állt velem szemben Aida mellett.
- Ez itt majdnem kinyírt.-mondta tőle szokatlanul ideges hangon.
A személy teljesen meggyötörtnek és erőtlennek tűnt. Mégis kihúzta magát, majd láttam, ő is legalább annyira örül nekem, mint én neki.
-Ajsa.-mondta egyszerűen, majd elindultam felé és szorosan megöleltem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése