24. rész

Mikor látóhatárba került a bolygónk, felálltam és elkezdtem pakolni. 

- Mostanra már biztosan tudnak rólunk. Lehet, hogy a katonák ránk fognak támadni.-mondtam.

- Ne aggódj. - mondta Aida.- Mi is veled megyünk.

- Rendben, de van egy tervem. Először csak én megyek. Ti kint fogtok várni engem.

- A katonaság elfog fogni.- rázta a fejét Fred.

- Nem fog, ha én vele megyek.-lépett előre Ctra.

- Ez lesz a legnehezebb kérés, de bízok benne, hogy hisznek majd nekünk.

Ahogyan elértük a bolygó felszínét a rádió jelzést hívott. Tudni akarták, kik vagyunk, én pedig bemondtam a hajó adatait és a sajátjaimat is. Békés szándékból jöttünk, mindent tudniuk kell. Mikor földet ért a hajó, már láttuk a közelgő katonaságot. Kinyílt az ajtó. Én léptem ki először. A velünk szemben lévő hadi autóból kilépett egy magas, fiatal katona. Nem vártam meg, hogy megszólaljon.

- A tanáccsal kell beszélnünk, most!-jelentettem ki.

- Attól tartom, hogy ez lehetetlen. Maga ellen körözés indult. Több szabályt is megszegett. Ellopta nagyapja hajóját, engedély nélkül hagyta el a bolygót, rátámadt a katonaságra, nem engedelmeskedett. Attól tartok le kell tartóztatnom magát.- lépett felém, mikor Ctra kilépett mellé, amitől a katona egyből visszalépett.

- Ismétlem, a tanáccsal kell beszélnem.

- Rendben, kövessenek.- láttam rajta, hogy kicsit megijedt a látványtól.

A katona beszállított minket az autóba. Utoljára még a hajónk fele néztem. Láttam egy kisebb lila fényt.

Nem mentünk sokat mikor kiszállított minket. Egy hatalmas fémépülethez mentünk. Az épület bejárata felett egy hatalmas C betű díszelgett. Ez volt az új bolygónk jelképe. Mikor az emberiség ideköltözött, úgy vélte, egységes népet kell alkotnia, mindenki egyenrangúnak számít. Így többé nem voltak országok, nem voltak határok, csupán egy nép,Commonality, míg végül a bolygó neve is ez lett. A folyosón, amin végig sétáltunk, mindenki minket nézett. Hisz az embereken kívül még nem sok idegen fajt láttak.

- Itt üljenek le kérem, megnézem, mikor tudják magukat legközelebb fogadni.

Ezzel a katona otthagyott minket, ő pedig bement a tanácsterembe.

- Mit gondolsz, be fognak engedni minket?- kérdezte Ctra.

- 60.- jelentettem ki, ő pedig kérdőn nézett rám.

Azt hiszem megértette, hogy nem.

- 56..

A folyosó végére egy üzenet érkezett, mire az ottani haderők üzeneteket kezdtek küldeni, közben folyamatosan minket néztek. Míg Ctra figyelte az eseményeket, én számoltam.

- 45..

Oldalról egy lila fény csillant fel, de erre sem kaptam fel a fejemet, csak számoltam tovább.

- Ez itt valami szokás? Hogy számolgattok várakozás közben?

- 27..

Két katona elindult felénk, még a folyosó elején voltunk. Az egyikük a fegyveréért nyúlt, habár ezt észrevétlenül szerette volna, nem sikerült neki. Egyre közelebb értek már hozzánk.

- 5, 4, 3..

 Az ember megfogta fegyverét, és ránk akart lőni.De a golyó megakadt a levegőben előttünk és egyszerűen lepattant.

- Egy.- jelentettem ki, felálltam, majd berontottam a tanácsterembe.

Az ajtót két kézzel nyitottam szét, majd léptem be.

- Hallatlan.-förmedt rám az egyik idősebb ember bentről.

- A nevem Ajsa. Erről a bolygóról származom, ő itt a barátom, Ctra.-lépett mellém.-Nézzék, az  emberiség, a fajok, bajban vannak.

- Miről beszél ez a nő?-kérdezte egy másik. _ Egyáltalán, hogy volt bátorsága betörni ide?

Négy férfi ült velem szemben, oldalt pedig egy nő.

- Meg kell érteniük. Jártam a Föld környékén. Egy teljes flotta van ott. Mindent lefognak igázni. Nem hagyhatjuk, harcolunk kell!

- Azt se tudja mit beszél.

- De, tudja.-lépett mellém Hargita majd Fred.

- Maguk meg kicsodák?

- Nem emlékszik rám? Hisz maguk száműztek engem.-förmedt rá Fred.

- De, már igen. A feltaláló.

- El kell hinniük, hogy más fajokkal van tele a naprendszer, akikről csak azért nem tudtunk, mert annyira elvoltunk zárkózva mindentől. De ez nem mehet tovább. Ha tétlenül várakozunk, akkor lerohannak minket.

- Badarság.

- Miért ennyire tudatlanok?- állt fel a nő.- Had mondja el, amit szeretne.

- Köszönöm. Elszöktem a bolygóról, mert úgy éreztem, ha itt maradok, tudatlan maradok. Látni akartam a Földet, hogy milyen volt régen.. Akkor találkoztam először Freddel, majd Ctraval. Megakartam találni a nagyapámat, és végül sikerrel is jártam. Csak hogy a nagyapám nem az emberekkel harcol. Az egyik anyahajót irányította. Minden hajón van egy-egy erőforrás, amit a lényekkel táplálnak. Olyan lényekkel, akiknek biotikája van, vagyis ahogy az ember mondaná, természet feletti képessége. Ez ad nekik is erőt. Az embereket pedig egyszerűen megölik. Én magam is láttam egy nőt. Hinniük kell nekem. Ha most nem cselekszünk, később már nem is lesz miért.

- Milyen lényekre gondoltál, és milyen erejük van.

Abban a pillanatban egy éles lila fény villant fel mellettem, majd megjelent Aida.

- A nevem Aida. Egy messzi bolygóról érkeztem. A mi fajunk képes erre az energiára. Páncélt tudunk alkotni, és láthatatlanná tesszük magunkat.

- A nevem Ctra. Vagyis, nem, de itt már elkönyveltek annak. -mondta, erre én kicsit elvörösödtem. - A mi fajunk képes erőt felszabadítani magából és gyógyítani.

- Aida mögül belépett Joakim, aki elkezdett valamit mondani, de senki nem értette azt.

Egy kicsit nevettem, ahogyan a kis termetű lény próbálta megértetni magát, de nem sikerült neki.

- Tanács? Hogy dönt? Azt hiszem, eleget hallhattunk és láttunk.- mondta a nő, közben a többiekhez fordulva.

23. rész

Ctra hátrébb lépett egyet, majd látta, hogy könnyezek, amin mosolyogni kezdett.

- A többiek a hajón vannak. Pillanatok alatt kitudunk innen jutni, de nagyon sietnünk kell.-mondta

- Fred és ki?-kérdeztem

- Joakim. Indulnunk kell. 

- Gyertek velünk.-mutattam a két lányra, akik bólintottak, majd elindultunk.

Nem kellett sok idő, szinte észrevétlenül kisurrantunk. A hajónk ott állt. Mind sietősre vettük, mikor közelebb értünk, kinyílt az ajtó, majd beszálltunk. Fred vezetett. Egy gombnyomásra megnyílt az anyahajó ajtaja, ami a szabadulásunkat mutatta.

- Ki fognak szúrni minket.-mondtam, mire Aida felállt, és odasétált a fal mellé. A két kezét rátette, majd erős lila fény árasztotta be az egész szerkezetet. Csodálva néztem, hogy milyen erő rejlik ebben a fajban.

- Most már minden rendben.- mondta egyszerűen.- Mi a terv?

- Visszamegyünk a ctrákhoz és segítséget kérünk.- mondta Fred.

- Gondolod, hogy segítenek? Rengeteg hatalmas űrhajó van. Óriási flotta kéne, hogy letudjuk győzni őket.

- Amint látom, nem csak ők rendelkeznek biotikával. Megtiszteltetés, hogy találkozhattam magával.- fordult Fred Aida felé. 

- Ez nevetséges!-förmedt fel Hargita.- Az emberek sose fognak segíteni, még azon se csodálkoznék, ha melléjük állnának. 

- Miért állnának melléjük?-förmedtem rá.

- Azért, mert ez egy sokkal erősebb nép. Félnének a veszteségtől, ezért inkább melléjük állnának. 

- Ezt te sem gondolhatod komolyan. 

- Próbáld csak ki, ha ennyire okos vagy. Menj vissza, és kérd a segítségüket. Már ha egyáltalán szívesen látnak téged. - gúnyolódott Hargita.

Nem mondtam rá semmit, okosabbnak láttam, ha most inkább csöndben maradok, habár legszívesebben leütöttem volna.

Pár percig még morcos szemmel néztük egymást, később már inkább úgy tettünk, mintha egyikünk se lenne jelen. Épp a hajó radarját figyeltem, mikor Ctra odaült mellém.

- Örülök, hogy jól vagy már.-mondta

- Én pedig, hogy nem vesztettelek el titeket.- mondtam, majd keresgéltem tovább a megfelelő utat.

- Persze. Gondolkoztam egy két dolgon. Ha szeretnél beszélni az emberekkel, akkor menjünk el. Talán hallgatnak rád.

- Hargitának valamennyire igaza volt. Az ember egy makacs nép, nem biztos, hogy meghallgatnának. Sőt, mivel elszöktem, talán el is fognának.

- Lehet, hogy van ott még olyan, mint te. Meg kell próbálni. Ha elmondod, amit láttál, a nagyapádat, hogy mennyien vannak. Megfogják érteni.

- Nem tudom. Túlerőben vannak, és még csak nem is ismerjük őket. Milyenek ha támadnak. 

- Valamit megtudtunk Freddel, amíg kerestünk titeket. Emlékszel még a hajón lévő fehér erőforrásokra?

-Igen.- feleltem, majd hallgattam tovább kíváncsian.

- Megtudtunk, hogy szerves anyagból áll össze. Viszont tévedtünk, nem a hajót irányítják vele, hanem magukat. Ezekből szerzik az energiát a testükbe. Olyan, mint valami féle táplálék, amit a különböző lényegből szereznek. Ezért fogják el őket. Egy szerkezet segítségével képesek átalakítani a fogoly teljes szervezetét, ami szinte lebomlik, majd ezt az erőt gyűjtik bele abba, amit láttunk.

- Ez szörnyű. De, miért pont ez? Miért ezt eszik?

- Van még valami. A foglyok nagy része, olyan volt, mint Aida. Biotikai fegyverrel rendelkeztek. Ezek szerint nekik csupán ezekre a lényekre van szükségük. Elveszik tőlük ezt az energiát, mert nekik maguktól nincs. Így erősebbek lesznek. Ezért volt azon a hajón is három szint. A  legalsó szinten köt ki minden képességgel rendelkező egyed. Aidát is oda vitték volna.

- Téged is.-mondtam lesütött szemmel.

- De időben kiszabadultunk, ahogyan ti is. Fredet azért vitték oda, mert velem volt. Azt hitték, ő is olyan.

- Akinek nincs ilyen képessége? Azzal mi lesz?

- A hajók első osztályán tartják őket. Azt nem tudom pontosan, de nem jót, az biztos. 

- Most mi lesz? Ha elmegyünk a fajodhoz, ott mindenki olyan mint te. Mintha tálcán vinnénk nekik az "élelmet". Te se gondolhatod, hogy ezt hagyni fogom.

- nem is gondoltam, de nincs más lehetőség. Erősek vagyunk. Ha Aida is beszél a népével, és ők is mellénk állnak, akkor biztosan győzni fogunk.

- Úgy legyen. Most már biztos, hogy elakarok menni az emberekhez.-mondtam.

- Rendben.-mondta, majd felállt mellőlem és elment. 

Fél óráig ültem még ott egyedül, mikor visszajött.

-Megbeszéltem mindenkivel. Hargita nagyon húzta a száját, de nincs mit tennie. Azt hiszem, nem igazán kedvel téged.

Elnevettem magam, majd felálltam.

- Köszönök minden.-mondtam, majd átöleltem Ctrat.

Az utunk immár az emberekhez vezet, egyenesen a tanácshoz. bele kell egyezniük a harcba, nincs más választásuk. Ez nem az emberiségről szól, hanem mindenkiről. 

  

22.rész

Egyikünk se tudhatta mire vállalkozik, amikor belement ebbe a küldetésbe. Az alagút, amin elindultunk keskeny volt. A levegőben rothadt szag terjengett.

- Mit tartanak ezek itt?-kérdezte Hargita.

- Kezd sötétedni. Bármi is lesz itt, nagyon nem tetszik nekem.-mondtam válaszul.

- Maradjatok csendben.-meghallhatnak minket.-suttogta a harmadik.

Mind elcsöndesedtünk, habár legbelül tudtuk, valószínűleg mind tudják, hogy itt vagyunk.Talán erre vártak.

Már teljesen sötét volt, szóval felkapcsoltam a ruhámon lévő kis lámpát, amitől kivilágosodott az előttünk álló tér.

- A fal itt is olyan, mint az előző hajón, ahol elfogták a többieket.-óvatosan megérintettem, amitől azonnal belesüllyedt a kezem.Aida tovább lépett, majd eltűnt a sötétben.

Én egy helyben álltam, a falat tanulmányozva, amikor egy lila fényt láttam Aida felől, mire felkaptam a fejem. Lassan sétálva jött vissza.

- Ott vége van az útnak.

- Mi volt az a fény?-kérdeztem.

- Az? Az csak biotika. Mi legyen most?

- Egyszerű.- felemeltem a kezem, hozzáérintettem a falhoz, majd egyszerűen átsétáltam rajta. A túloldalon pár pillanat múlva ott volt velem a két lány.

- Klassz. Ezt nem tudtam. Még a végén kiderül, hogy jó vagy valamire.-gúnyolódott Hargita.

Ügyet se vetve rá, pillantottam előre. Ugyan az volt ott is,mint a másik hajón. Egy hatalmas fehér gumó, felakasztva. De nagyobb volt és úgy tűnt, mozog. 

- Mi a fene ez?-kérdezte Aida.

- Még nem jöttem rá. De az biztos, hogy a hajó irányítására szolgál. Azt hittem, voltatok már itt- Honnan tudtátok, hogy itt mit tárolnak?

-Aida.- kaptam a választ.

Két pillanatig még hezitáltam, majd megszólalt.

- A népünk intelligens, ha nem jössz, magamtól is kijutok a cellából. Különféle nyelveket is képes vagyok megérteni, mint a tiéteket, emberekét.Pillanatok alatt megtanulom, és perfektül beszélem. Hallottam, amikor a katonák a szintekről beszéltek. Ennyire egyszerű.

A lány magában nagyobb rejtélynek tűnt, mint a hely. 

- Nincsenek itt. Mennünk kéne, mielőtt más visz el minket.-mondta Hargita.- Szóljatok, mielőtt távoznánk. Szét akarom robbantani azt a trutyit a falon.

- Inkább ne tedd. Árammal teli. Nem járnánk jól. Szerintem okosabb lenne szétnézni, mielőtt távoznánk.

- Te már csak tudod.

- Nincs időnk. Jön valaki! Gyerünk, menjünk!- mondta Aida, majd mind visszaindultunk a sötét alagútba.

Kiérve onnan, a félelmünkkel együtt, a szagokat is bent hagytuk.

- Akkor menjünk a másik úton.Jeltettem ki, majd elindultunk. Nem léptem sokat, amikor oldalról egy katona jelent meg a fegyverével és vett célpontjába. Aida pillanatok alatt leszedte én pedig megköszöntem. Oda léptem és elvettem a fegyverét.

- Ha itt se lesznek a többiek, akkor..-mondtam, de nem fejeztem be a mondatom. Lesütöttem a szemem, amikor valaki megfogta  a vállam.

-Meglesznek.-mondta meglepettségemre Hargita, majd elindultunk.

Rengeteg cella volt mindenfele, de őrök sehol. A cellák üresek voltak.

- Elkéstünk. Innen már elhurcolták a rabokat.

Gondolkozni kezdtem. Eszembe jutott az a nő, és hogy akkor vihették el őket. 

-Vissza kell mennünk!-mondtam idegesen.- Ott lesznek. A nő, akit láttam. Biztos, hogy oda vitték. Nem volt olyan régen, ott kell még lenniük. Menjünk!

- Ajsa állj le, mert megijesztesz. A katonák mind ott lehetnek. Hallottam a lépteket, mikor ott voltunk.

- Miért mentünk el?-kérdeztem kétségbeesetten, majd magamtól kezdtem el rohanni vissza.

Végig a folyosón az elágazásig, a szag felé igyekezve.Elővettem a lámpám és már az elejétől világítva hagyva rohantam. A vége felé érve nem lassítottam le, átrohantam a falon. A hirtelen lendülettől kicsit megingtam, de hamar magamhoz térve felemeltem a karomat, és célpontomba vettem az előttem állót. Egy katona volt az. 

- Hol vannak??-kérdeztem idegesen. Az ellenség nyilván nem értette mit mondok, szóval egyszerűen véget vetettem a dolgoknak. Több katona is odaérkezett a lövés hangjára, míg én egyedül voltam, ők legalább öten. Menedékbe húzódtam, onnan támadva rájuk. Akkor megjelent mellettem a két lány.

- Te egy őrült vagy. Remélem jó fejek a barátaid.-mondta Hargita.

Rámosolyogtam, majd együtt leszedtük őket. Felálltam, és elkezdtem keresgélni. A teremben körbe nem volt semmi, a fal mindenhol ugyan olyan volt. Megérintettem, de nem tudtam átjutni rajta. Mintha le lett volna zárva.

- Itt vannak. Tudom.-mondtam, majd egy könnycsepp jelent meg a szemem alatt.

-Találtam valamit!-üvöltötte az egyikük.

Odanéztem, amikor ő átment a falon, majd egy sikítás követte.

Felpattantam és elindultunk Aida felé. A fehér fal lilára váltotta a színét.Megtorpantam. Nem hittem a szememnek. Ott állt velem szemben Aida mellett. 

- Ez itt majdnem kinyírt.-mondta tőle szokatlanul ideges hangon.

A személy teljesen meggyötörtnek és erőtlennek tűnt. Mégis kihúzta magát, majd láttam, ő is legalább annyira örül nekem, mint én neki.

-Ajsa.-mondta egyszerűen, majd elindultam felé és szorosan megöleltem. 

21.rész

Próbáltam az egyik kezemmel megfogni valamit, amibe kapaszkodhatok. A közében húzódó még megmaradt láncon csúsztam le, ami felvágta a tenyeremet.A földre érve egy kisebb hálát adtam, majd a többiekre néztem, akik karcolás nélkül megúszták, csak én véreztem.Bekötöttem a kezemet, közben elindultunk.

- Ezen a szinten két nagyobb járat van. Az egyikben tartják a veszélyesebb foglyokat. A másikban pedig megsemmisítik őket.- mondta Aida.

- Az egész rendszernek van valami terve a foglyokkal. Nem hiszem, hogy csak úgy elakarnának foglalni mindent. Elég nagy az erejük, akárhova építkezhetnének. Nekik mégis kellenek a lények. Mint valami anyag. -lépett előre Hargita.- a barátaidat ha bevitték oda,-mutatott az egyik irányba-akkor ők már nem élnek.

Lesütött szemmel hallgattam.

- Akkor oda megyünk először! Lehet, nem régen vitték oda őket, de az is lehet, hogy nincsenek is itt egyáltalán. Több hajó is van. Amikor leértem ide, láttam egy nőt. A teste, nem is tudom, hogyan magyarázhatnám el. Rendellenes volt.

- Lehet, egy veszélyes lény volt. -mondta Hargita.

- Nem. Nem tűnt veszélyesnek, és ember volt. Itt valami másról van szó.Valamit csinálnak velük. Ki kell derítenünk, hogy mit. Ezt nem hagyná az emberiség. A katonák segítségével visszaverhetnénk őket.

- Ajsa. Nem hiszem, hogy azért menekültek el a Földről, mert annyira erősek lennének. Az emberek gyengék az ilyen technológiával szemben. 

- Szerintem legokosabb lenne elindulni valamerre. A te barátaid keressük. Mit gondolsz, merre lehetnek?-kérdezte Aida.

- A tervem megmaradt.Induljunk a veszélyesebbik úton, biztos ami biztos alapon. Nálam van egy fegyver. Gondolom, nálatok is van.

Egyszerre mutatták fel fegyvereiket, és a tartalékokat.

-Akkor indulás.-jelentettem ki, mikor Aida megfogta a kezem és visszahúzott.

-Gondolkoztál már azon, hogy mit fogsz ott találni?

-Nem, de a barátaim számítanak rám, nem számít mit kell értük tennem.

- Nagyon jó barátok lehetnek, ha ennyire elszánt vagy.-jegyezte meg Hargita gúnyosan.

Éreztem, kicsit elpirulok, habár az okát nem értettem.

-Induljunk!

20. rész

Visszamenjek? Vagy maradjak? Keressem tovább Ctrat és Fredet? Ez a nő megmentette az életem. Tudtam, hogy nem hagyhatom itt ezt a nőt. Kiakartam nyitni a lift ajtaját, mikor az  egy hatalmasat szikrázott. Hátrébb ugrottam egyet, és figyeltem, ahogyan felgyullad. Hirtelen robbant lángra. A füst szétterjedt, én pedig alig kaptam levegőt. Kezemet az arcom elé helyezve próbáltam kiutat találni. Óvatosan a lángoló ajtó mellé álltam, megpróbáltam szétfeszíteni azt. A homlokomon izzadság cseppek jelentek meg.

-  - Óóó.- jött ki minden hang a torkomból. Felnéztem, láttam, hogy van ott egy nyílás. Az egyik lábam beletettem egy kis résbe és elkezdtem felmászni.

  Nehezen, de feljutottam. Egy erős mozdulattal kilöktem a fedelét, ami rám esett, majd felhúztam magam. A liftben ekkorra már eluralkodott a tűz és a füst. Köhögtem. A lángok továbbra is felfelé jöttek, féltem, talán felrobbanhat az egész, szóval megkapaszkodtam és elindultam felfelé az aknában. Láttam a következő szintnek a nyílását, nem volt nagyon messze. A füst folyamatosan terjedt. Már majdnem felértem, mikor kinyílt a második szint ajtaja, és egy ideges katona pillantott le rám.  Elővette a fegyverét. Láttam a lézerpontot a karomon, majd gyorsan elrugaszkodtam vele, és majdnem leestem. Utolsó pillanatban megkapaszkodtam. Egyik kezemmel elengedve a falat nyúltam a fegyveremért, mikor egy újabb pont jelent meg, ezúttal a mellkasomon. A másik kezemmel ellöktem magam, mikor az ellenség lőtt egyet. Nem tartott már a kezem, hátradőltem. Éreztem ahogyan a  lábam kicsúszik a helyéről, én pedig hátraborulok. A lábammal a levegőben megpróbáltam elkapni valamit, sikeresen. Úgy lógtam, mint akit felakasztottak a lábánál. A hajam lefelé lógott. A katona pedig eltűnt. Felhúztam magam. Lehetetlen helyzetben éreztem magam, mikor először egy kisebb robbanást hallottam. Lenéztem, és láttam az égő liftből jön. Ekkor beindult a túlélési ösztönöm. Felkapaszkodtam, elkezdtem feljebb mászni, már majdnem fent voltam, a kezemmel már megérintettem a második szint talaját.Ekkor még két kisebb robbanást hallottam. Tudtam, ezek után már csak egy lesz, de az nem lesz ekkora. A talpam tűzforróan égetett. Sikerült felhúznom magam. Vettem egy mély levegőt, és felnéztem. A katona ott állt előttem, megszeppenve, fegyverrel a kezében. Mintha csak gondolkodott volna még, remegő kézzel nyúlt a fegyveréért. Új lehetett, efelől nicns kétségem. De miért küldenek ide egy újoncot? Nem akartam megölni, egyszerűen felugrottam, és kivertem a kezéből a fegyverét. Az utána nézett, majd rám. Egyenesen a szemembe, aztán . Aztán elszaladt. Abban a pillanatban hatalmas robbanásként tűnt el a lift lentről.

-  Fredék ott lehetnek az első emeleten. Meg kell mentenem őket. De hogyan? Hogy jutok le?- kérdeztem magamtól, mikor visszatért az ellenség. 

A fegyveremért nyúltam, de ő feltette a kezeit, majd közelebb lépett hozzám, körülbelül három lépésre. Mélyen a szemembe nézett, majd lefelé mutatott. A vészjelzések szólni kezdtek, valószínűleg hamarosan többen is lesznek. Az idegen megfogta a kezem, és elkezdett húzni, én pedig követtem őt. Tudtam, segíteni akar. Bíztam benne, és bár meg akart ölni, követtem őt. Egy éles fényt láttam oldalról, majd az új segítőm összeesett. Kérdőn ránéztem, majd a fény irányába. Az a személy állt  ott, akit legutoljára kimentettem a cellából. Az elindult felém, és levette a ruhát a fejéről, amitől láttam az arcát. Beesett volt. Szemei hatalmasak. A szája kicsi volt, az orra pedig lapos. Az összképet összevetve érdekes volt.

-         Átvert volna.  – mondta ki, mire meglepődtem, hogy milyen sokan beszélik az emberek nyelvét.

-         Ki vagy te? –kérdeztem.- és miért ölted meg? Szerintem segített volna.

-         Naív ember. A nevem Aida. Ő meg a társam.- mutatott maga mellé, ahol az az ember állt, kivel én is nem régen találkoztam.

-         Ennek muszáj jönnie?- kérdezte felfelé nézve.

-         Igen. Most már hozzánk tartozik. – mondta Aida

-         MI? Nem. Én a barátaimmal vagyok. Őket akarom megmenteni.

-         Segítünk. – mondta a kedvesebbik.

-         Hát persze. A nevem Hargita. Az első szintre akartál menni ugye? Akkor gyerünk a liftbe.

-         Nem jó. Felrobbant.-mondtam, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne.

Aida odament, és egyszerűen leugrott, a társa pedig követte őt. Oda léptem én is, hallottam, jön az ellenség, szóval gondolkozás nélkül ugrottam a nem rég még lángokban heverő alagútba.