31. rész

- Látom a célpontot- legénység, készüljön a landolásra. Húzós utunk lesz - mondta Ctra.
- Jól van, Ctra kapitány- szólt közbe Hargita. Úgy tűnik, ő nem bírja ki, hogy ne kössön bele valakibe.
Közeledve az anyahajóhoz egyre több hívás érkezett a hajónk iránt, melyeket Aida gondosan visszaküldött a rendszernek.
- Attól tartok, ez a kis cselem, nem fog sokáig tartani, még úgy két perc, és kiszimatolják, hogy nem békés szándékkal jöttünk.
- Elég idióták, ha két perc kell nekik - húzta fel a ravaszt Hargita, majd az ajtó mellé állt - Szívesen közlöm velük hamarabb.
Ez idő alatt az anyahajó kinyitotta kapuit, mi pedig már bent is voltunk.
Kinéztem, de úgy tűnt, üres a terep.
- Szerintetek tudják már, hogy ellenségként jöttünk? Nem látok senkit sem odakint.
- Rendezvényt és meleg ételt vársz egy idegen hajó érkezésére, Ajsa? Ne legyél már ekkora barom. Valószínűleg fegyverrel sorakozva várnak minket kintről.
Figyelmen kívül hagytam "legkedvesebb" társam megnyilvánulását, majd úgy éreztem, nekem kell kilépnek először.
Fegyverem a kezem ügyébe helyeztem, majd a kinyíló ajtón óvatosan léptem ki a semmibe.
Ahogy arra emlékeztem, itt is minden sötét volt. A levegőből dög szag áramlott, amitől a kezemet egyből az orrom elé tettem. Tartályok és különböző nagyságú fém dobozok hevertek mindenütt. A talaj csúszott, mintha valaki zsírt kent volna szét rajta mindenütt.
- Ajsa, várj! - igyekezett utánam Aida - Ne menj egyedül legelöl!
Hátranéztem, a lány gondos léptekkel haladt utánam, mögötte pedig a legénységünk többi tagja.
- Valami nagyon nincs rendben - néztem vissza előre, a puskát az oldalamhoz tartva.
Előttünk csupán egy hosszú alagút volt, melyből a sötétség miatt semmit se lehetett látni.
Hargita a kezembe nyomott egy maszkot.
- Vegyétek fel! Úgy tűnik itt valaki nagy mészárlást végzett. Olyan büdös van, mintha több száz tetemet tárolnának itt.
- Lehet, nem tévedsz sokat - hajolt le Aida az egyik doboz mellé, majd felnyitotta azt.
- Á. Ez gusztustalan! - szólalt meg.
- Mi van a ládákban? - kérdeztem, bár én is tudtam a választ.
- Ajsa, emlékszel még mi volt az anyahajóban, ahol jártunk? Több emeletes volt - fordult mindenki felé - minden szint másra szolgált, volt, ahol az embereket rabságba tartották, és volt ahol kivégezték őket, megfosztva minden erejüktől. 
- Tudjuk, nagyokos, mi is ott voltunk emlékszel? - nézett rá a dühös lány.
- Igen. Talán, ha akkor nem jutunk ki, most mi is az egyik ilyen ládában lennénk. Holtan.
- Azt javaslom, induljunk el, és keressük meg az energia forrást. De előtte nézzük meg, hátha találunk túlélőket. Mindannyiunk hasznára válna a segítség.
- Nem úgy volt, Ctra, hogy a szeretett néped küldi a segítséget? - morgolódott tovább Hargita.
- De, de előbb látni akarják az energia forrást - a következő pillanatban egy különös szerkezetet vett elő - ennek segítségével kódolni tudjuk az adatokat, amit továbbítani fogok a ctra adatbázisba, ahol azonnal kutatni kezdik az anyagot. Mellesleg, Fred is ott van, segít a kutatóknak. 
- Nem biztos, hogy jó ötlet először kimenteni mindenkit. Ha megtaláljuk az energia forrást, és te továbbküldöd az adatokat, a segítség úton lesz ide. Amíg ők elindulnak, mi kiszabadítjuk azokat, akiket tudunk. Viszont ha először értük megyünk, fenn áll a veszélye, hogy az expedíciónk kudarcba fullad - mondta Aida.
- Ez szörnyű, de egyet értek vele. Ha ott leszünk, őket úgysem kezdik el kivégezni, sőt, megakadályozhatnánk hogy aki éppen ott van, azt ne öljék meg - mondtam el a véleményem.
- Rendben, akkor irány az energia forrás. Mindenki tudja, hogy néz ki. Valahol a hajó közepe felé lehet - mondta Aida.
- Legjobb lenne, ha én mennék elől. Ők az olyan lényekre vadásznak, mint ti, akiknek erejük van. Én, közönséges ember, és Hargita nem jelentünk számukra semmit. Ezért mi védhetünk titeket - mondtam.
- Ezt te sem gondolod komolyan - mondta Ctra.
- Ami azt illeti, én...
Folytattam volna, mikor három tapsot hallottunk a folyosó felől, majd a nagyapám lépett ki köreinkbe, háta mögött katonákkal.
- Nagyon ügyes vagy, Ajsa.
A francba, túl sokat beszélgettünk! Már előrébb juthattunk volna.
- Hát te élsz?
- Miért, meghaltam?  - nézett rám furcsán, majd kezét felém tartva egyszerűen rám lőtt.
Az utolsó kép, amire emlékszem, az az, hogy Ctra a nevemet üvölti, Aida lila pajzsot emel, és Hargita ordítva kezd lövöldözni. A szemem előtt minden világossá vált, majd hirtelen elsötétült. Olyan erőt éreztem magamban, amit még korábban nem, mégsem tudtam vele mit kezdeni. Tehetetlenül feküdtem a padlón, nem tudom, mennyi időn keresztül. A különös érzés, melyet kaptam, nem tartott tovább egy pillanatnál. Azután olyan fájdalom tört rám, melytől remegni kezdtem. A nyálam az arcomon keresztül folyt végig a padlóra. Ezzel a képpel vesztettem el az eszméletemet.

30. rész

Megfogtam a hajgumim, majd összekötöttem a hajamat. Így már biztos, hogy nem fog zavarni.
- A legfontosabb, hogy a küldetésre koncentráljunk. Semmi más nem számít! - pöffeszkedett Hargita.
- Azért szerintem elég fontos, hogy vigyázzunk egymásra. Mindig úgy haladjunk előre, hogy fedezzük a másikat. Így biztosan mindenki visszatér majd - beszélgettünk a folyosón, miközben sétáltunk a hajónk felé, mikor Fred állt meg előttünk.
- Helló - lenézett a földre, úgy beszélve hozzánk - Valamit szeretnék nektek mondani - mind csendben vártuk, hogy folytassa.
- Ajsa, tudod jól, hogy sosem akartam ezt az egészet. Veled menni. Ne értsd félre, nem miattad. Egyszerűen úgy érzem, hogy öreg vagyok már az ilyesféle háborúkhoz. Most, hogy újra itthon lehetek, lenyugodtam. Szeretnék a továbbiakban is itt maradni.
Hargita felemelte az öklét, féltem, hogy majd leakarja verni a nagyapám egykori barátját, de elé álltam, és még időben közbe szóltam:
- Köszönöm, hogy eddig velünk tartottál. Tudom, hogy nem kötelezhetek senkit. Akkor már az emberiség is a mi oldalunkon állna. Szomorú vagyok, hogy így döntöttél. De elfogadom - odaléptem elé, és átöleltem. 
Mikor mindenki elköszönt tőle, tovább indultunk az új járművünk felé.
Az új űrhajó elég tágas volt ahhoz, hogy mindannyian elférjünk benne, mégis elég apró ahhoz, hogy ne szűrjenek ki minket.
Az irányítóhoz mentem, ahol Ctra állt.
- Bonyolultnak látszik - jelentettem ki.
- Valójában nem az. Én fogom irányítani. Több tíz éve irányítom ezeket a hajókat.
- Mit tud?
- Van rajta lopakodó, és robotpilóta ...
Ahogyan magyarázott nem igen figyeltem oda, csak bámultam ki a szememből.
- Minden rendben, Ajsa? - kérdezte, közben megérintette a karomat.
- Persze, csak félek. Szerinted, mindannyian visszatérünk majd?
- Hmmm - habozott. - Ha összetartunk, akkor biztosan sikerrel járunk majd. Nem lesz semmi gond, ne aggódj.
- Te tényleg bízol benne igaz?
- Igen - mosolygott rám, majd átölelt.
- Figyelem, indulásra felkészülni. A hajó elindul! Ctra beindította a szerkezetet, és már el is indultunk a végtelenbe. Talán visszatérünk, talán nem. A legfontosabb, hogy együtt csináljuk végig! Mi mind, akár egy csapat, akik együtt legyőzhetetlenek...

Az olvasók kérésére, holnap reggel újraindul a blog :)
9-12 óra között hozom az új részt ^^
További szép estét :) ... 

Üdvözlök mindenkit! :)
Mostanában leálltam ennek a blognak az írásával, különböző okok miatt... Most telt el annyi idő, hogy úgy érzem, szívesen folytatnám.. Tehát a kérdésem a következő:
Szeretné valaki, hogy folytassam a történetet? :)

29. rész

Hamarosan a többiek is beszálltak a repülőbe.
- Merre megyünk kapitány? - kérdezte Fred, én pedig Ctrara néztem.
- Mit gondolsz, a néped szívesen fogadna minket? . kérdeztem tőle.
- Ezt egyféle képen tudhatjuk meg.
- Végre, hazamegyünk! - kiáltott Fred
Mosolyogtam, hisz neki az a nép az otthona. Ott találkoztam vele, nagyon jól tudom, hogy mennyire nem akart elmenni, de mégis megtette. Értem tette meg.
Leültem egy székre, miközben haladtunk a ctra nép felé. 
Már órák óta utaztunk, kicsit hátradőltem, és becsukott szemmel ülve elaludtam. Később arra ébredtem fel, hogy valaki megérinti a vállamat.
- Ébresztő, megérkeztünk. - szólt hozzám Aida
- Még senkit se láttam így átaludni valakit, miközben áthaladunk egy féregjáraton.
- Mi? Itt is vagyunk? - álltam fel, mint aki végig ébren volt - akkor indulás!
Lassan kinyílt a hajó ajtaja, mi pedig egyesével kijöttünk rajta. Két hosszú fekete ruhás ctra várt minket, majd beszélgetni  kezdtek Ctra-val.
- Gyertek, a tanács már vár minket - mutatott előre
- Reméljük ez a nép kedvesebb lesz - förmedt fel Hargita
- Biztosan az lesz - mosolyogtam
A folyosó hosszú volt, sokáig haladtunk rajta, de végül odaértünk a tanácshoz.
- Az őrök azt mondták, szinte azonnal fogadnak majd minket - nyitotta ki az ajtót az egyik fekete ruhás, mi pedig beléptünk.
A terem hatalmas kör alakú volt, de csupán egyetlen lény ült bent.
Ctra mindannyiunkat bemutatott a saját nyelvükön, majd elmagyarázta a helyzetet, hogy háborút kell indítani a háború ellen.
Hosszasan tanácskoztak, közben végig Fredet figyeltem, hogy milyen fejet vág, volt amikor beleegyezően bólintott, és volt amikor rázta a fejét.
Amikor véget ért a megbeszélés, Ctra elköszönt, majd kiléptünk az ajtón. Egyszerre kezdtünk el üvöltözni, hogy mit beszéltek meg, Ctra pedig csak mosolygott.
- Nyugodjatok meg, minden rendben van. A népünk támogatja a döntést. Ráadásul - fordult Aida felé - elindult egy üzenet a néped felé, hogy álljanak mellénk. 
- Ez fantasztikus hír - mondtam - bár csak az emberiség is mellénk állna - szomorodtam el
- Van itt még valami. Emlékeztek arra a fehér anyagra? A tanács mintát akar belőle. Így új feladatunk lett. Vissza kell térnünk a hajóra, hogy szerezhessünk belőle egy darabot. 
- Nem akarok visszamenni! - háborodott fel Fred - legutóbb majdnem otthagytam a fogam
- Nagy a kockázat, ezt mindannyian tudjuk. De a célunk nagyobb. Emellett biztos vagyok benne, hogy vigyázunk majd egymásra -mondtam, mire Aida félig átölelt, Hargita pedig forgatni kezdte a szemét
- Nyálasan beszélsz... De most igazad van. Verjük szét a nyomorultak hátsóját! - üvöltötte Hargita
- EZ A BESZÉD! - mondta Ctra, majd mind megöleltük egymást. Volt, aki ezt nem akarta, mint például Joakim, aki semmit se értett, vagy Hargita, aki egyszerűen utál minden érzelmet.
- Van itt még valami - mondta Ctra, mi pedig kérdőn néztük - mindannyian kapunk új ruhákat, a küldetésünkhöz
- Na ez már tetszik - mondta Hargita
Az új egyenruhánk rövid ujjú  fekete ruha volt, a derekán lecsatolható  fegyvertartóval, hozzá két mini pisztoly, és egy nagy puska. Erre vehettük rá az űrruhánkat, ami szintén fekete volt.
Mindannyian kaptunk magunknak egy szobát, ahol átöltözhettünk és pihenhettünk indulás előtt. Már készen voltam, szóval mászkáltam. Volt a szobában egy tükör, egyenesen az ajtóval szemben. Mellette pedig egy kis szekrény. A régi ruhámat oda tettem rá, de mikor letettem, éreztem, hogy valami koppant. Volt benne egy kés, ami még a 4 órás edzési tanfolyamunkon mindenkinek kötelező volt. 
Kivettem, a tükörbe néztem, majd hirtelen mozdulattal levágtam a hosszú, hullámos hajamat, sokkal rövidebbre, ami könnyedén esett a földre.
- Te meg mit csináltál? - lépett be Ctra a szobába
- Amúgy is túl hosszú volt. Idegesített volna - mondtam, közben összefogtam, majd befontam. 
- Fél óra és indulunk, csak szólni szerettem volna - mondta

28. rész

A következő nap, szinte pillanatok alatt eltelt. Várakozás közben nem töltöttünk sok időt, inkább mindannyian külön voltunk. Egyesével. Azon gondolkoztam, meglátogatom a nagymamám, de végül nem tettem. Nem éreztem, hogy látnom kell...
Végre pedig elérkezett a pillanat, amire mindannyian vártunk. A tanács döntést hozott. Egy katonát küldtek elénk, hogy a tárgyalóterembe vigyen minket. 
A folyóson sétálva, én haladtam legelöl, mögöttem Ctra, a lányok, leghátul pedig Fred és Joakim. 
A terem ajtajához érve, utoljára hátranéztem, hátha valaki mellém áll, de nem jött senki, szóval egyedül léptem be elsőként a terembe.
- Örülök, hogy mind itt vagytok. A tanács döntött az ügyetekben - állt fel az idős asszony.
- Próbáltuk felvenni a kapcsolatot, hátha sikerül valakivel - mondta az egyik idős férfi.
- Milyen kapcsolatot? A kapcsolat itt van! - utaltam ezzel a többiekre mögöttem.
- A döntésünk tehát a következő - folytatta szigorúan - Én, mint az Északi nép vezetője, ezennel kijelentem, hogy az emberiség nem hajlandó részt venni a háborúban, sem semmilyen felkelésben...
- MI? - szóltam a szavába
- Hacsak.. hacsak nem képesek összehozni egy gyűlést a további népek vezetőivel. Ezennel a gyűlést berekesztem - kiáltott egyet, majd a hátsó ajtó felé indult, ahogyan a másik három vezető is. 
- Várjanak! - szaladtam utánuk - Kérem, had mondjak még valamit - Csak nyugodtan, azt hiszem, a döntésünkön ez már amúgy sem változtatna -mondta egyikük gúnyosan, majd mind a négyen visszafordultak.
- Tudják, azt gondoltam, az emberek gyávák. Hogy csak megfutamodnak, és egy kis lyukban próbálnak felkészülni az esetleges támadásra. Azt hiszik, ezzel bármit is elérnek! - kezdtem kissé kiabálni - De tévedtem - vettem lejjebb a hangsúlyt -  Az ember nem gyáva, sokkal inkább önző!
- Ajsa - állt mellém Fred, de nem érdekelt a jelenléte, folytattam.
- Évek óta képzik a katonákat, erre mikor szinte az ölükbe hullana a lehetőség, hogy talán segítsenek másokon, nem teszik... Mert maguknak akarják ezt az erőt. Ez önző dolog. Hát ezért kellett minden nap négy órát a fegyvermesterséggel foglalkoznom? Ennyit érne a szó, hogy összetartás? Miért van ilyen kifejezésünk, ha használni nem tudjuk? - mondtam, mire már teljesen kiborultam - Elegem van az emberekből... - ez volt a végszó. A teremben mindenki csendben végignézte ahogyan kisétálok az ajtón.
A folyosó vége felé futni kezdtem, egyenesen a hajónk felé, amivel érkeztünk. 
Beszálltam, majd pár könnycsepp futott végig az arcomon, amikor valaki más is beszállt a hajóba.
- Nagyon a szíveden viseled a többi nép életét - mondta Aida
- Más a fontos nekem, mint nekik. Ennyi az egész.
- Valóban?
Sóhajtottam egyet, majd leültem.
- Tudod, sosem éreztem magam igazán "embernek". Mindig mást szerettem volna, mint ami volt. Biztos, hogy más is érzett így, csak nem merte kimondani. Nekem ez, ami itt van, nem élet. Nem érzem magam otthon...
- Ez minden oka? 
Vártam. Mit is válaszolhatnék erre? Mondtam, amit helyesnek láttam.
- Nem! Más oka is van, hogy fontos, mégpedig... Ti.
- Mi? - nevetett fel - gondolom Hargita a legnagyobb oka

27. rész

A nő egy lila burkot teremtett maga köré, ezzel kikerülve a támadást. Kérdőn feléjük néztem, mire mind a ketten abbahagyták, és oda jöttek hozzám.
- Hol vannak a többiek? - kérdeztem.
- Nem tudom, valahol a laborba - válaszolta Hargita - De Ctra nem veled volt? - kérdezte, és láttam az arcán, hogy kicsit gúnyosan mondja.
- Dolga volt valahol - válaszoltam a földet nézve - Megkereshetnénk a többieket, kezd elegem lenni ebből a helyből.
- Te laktál itt -  nevetett Hargita
- Az igaz, de csak laktam - nem álltam le vele veszekedni, inkább elindultam egyenesen, dél felé.
- Nem akarod meglátogatni a szüleidet? - lépett mellém Aida.
- Nem. A nagymamám számára terhet jelentek.  A szüleim pedig... Nekik nem lehet megfelelni. 
- Nem is hiányoznak?
Sóhajtottam egyet, de nem mondtam semmit sem. Ezt elegendő válasznak gondoltam. Hiszen persze, hogy hiányoznak, mégis csak a szüleim, és a nagymamám. Ha tudná, hogy a férjéből mi lett. De ezt sosem tudhatja meg. Jobb, ha úgy tudja, ahogyan most. Félő, mivel a tanácsnak beszámoltam mindenről, az ő fülébe is eljut.
- Nem hiszem, hogy a tanácsnak két napra van szüksége, hogy választ eredményezzen - förmedt fel Hargita
- Nincs két napra szükségük, a tárgyalást órák alatt levitatják. De el kell küldeniük az eredményt a  polgármesternek. Aki talán ma ezt már nem is fogja látni. Türelem. Az első napnak hamarosan vége. Itt minden sokkal rövidebb. - mondtam, majd gyorsabb léptekkel lehagytam őket. 
Láttam Ctrat kicsit messzebbről, ahogyan ül egy kövön, gondoltam, oda megyek hozzá.
- Baj, ha itt maradok? - kérdeztem tőle
- Nem vagyok beszédes kedvemben.
- Nem kell, hogy beszélj - mondtam és egy ideig ott álltam mellette. Vártam, hogy megtörjön, és hozzám szóljon. Mondjon valamit, de semmi. Ránéztem az arcára, de az semmit mondó volt. Nem tudtam kitalálni, hogy mire gondol, és ez zavart, amikor egy katona autó közeledett felénk. Odaérve hozzánk, az egyikből kiszállt az egyik ember, és mérgesen felém tartott, amire Ctra felállt és mellém lépett.
- A tanács egyik tagja megkért, hogy biztosítsunk nektek szállást. Kövessetek! - mondta, majd vissza szállt az autóba.