- Látom a célpontot- legénység, készüljön a landolásra. Húzós utunk lesz - mondta Ctra.
- Jól van, Ctra kapitány- szólt közbe Hargita. Úgy tűnik, ő nem bírja ki, hogy ne kössön bele valakibe.
Közeledve az anyahajóhoz egyre több hívás érkezett a hajónk iránt, melyeket Aida gondosan visszaküldött a rendszernek.
- Attól tartok, ez a kis cselem, nem fog sokáig tartani, még úgy két perc, és kiszimatolják, hogy nem békés szándékkal jöttünk.
- Elég idióták, ha két perc kell nekik - húzta fel a ravaszt Hargita, majd az ajtó mellé állt - Szívesen közlöm velük hamarabb.
Ez idő alatt az anyahajó kinyitotta kapuit, mi pedig már bent is voltunk.
Kinéztem, de úgy tűnt, üres a terep.
- Szerintetek tudják már, hogy ellenségként jöttünk? Nem látok senkit sem odakint.
- Rendezvényt és meleg ételt vársz egy idegen hajó érkezésére, Ajsa? Ne legyél már ekkora barom. Valószínűleg fegyverrel sorakozva várnak minket kintről.
Figyelmen kívül hagytam "legkedvesebb" társam megnyilvánulását, majd úgy éreztem, nekem kell kilépnek először.
Fegyverem a kezem ügyébe helyeztem, majd a kinyíló ajtón óvatosan léptem ki a semmibe.
Ahogy arra emlékeztem, itt is minden sötét volt. A levegőből dög szag áramlott, amitől a kezemet egyből az orrom elé tettem. Tartályok és különböző nagyságú fém dobozok hevertek mindenütt. A talaj csúszott, mintha valaki zsírt kent volna szét rajta mindenütt.
- Ajsa, várj! - igyekezett utánam Aida - Ne menj egyedül legelöl!
Hátranéztem, a lány gondos léptekkel haladt utánam, mögötte pedig a legénységünk többi tagja.
- Valami nagyon nincs rendben - néztem vissza előre, a puskát az oldalamhoz tartva.
Előttünk csupán egy hosszú alagút volt, melyből a sötétség miatt semmit se lehetett látni.
Hargita a kezembe nyomott egy maszkot.
- Vegyétek fel! Úgy tűnik itt valaki nagy mészárlást végzett. Olyan büdös van, mintha több száz tetemet tárolnának itt.
- Lehet, nem tévedsz sokat - hajolt le Aida az egyik doboz mellé, majd felnyitotta azt.
- Á. Ez gusztustalan! - szólalt meg.
- Mi van a ládákban? - kérdeztem, bár én is tudtam a választ.
- Ajsa, emlékszel még mi volt az anyahajóban, ahol jártunk? Több emeletes volt - fordult mindenki felé - minden szint másra szolgált, volt, ahol az embereket rabságba tartották, és volt ahol kivégezték őket, megfosztva minden erejüktől.
- Tudjuk, nagyokos, mi is ott voltunk emlékszel? - nézett rá a dühös lány.
- Igen. Talán, ha akkor nem jutunk ki, most mi is az egyik ilyen ládában lennénk. Holtan.
- Azt javaslom, induljunk el, és keressük meg az energia forrást. De előtte nézzük meg, hátha találunk túlélőket. Mindannyiunk hasznára válna a segítség.
- Nem úgy volt, Ctra, hogy a szeretett néped küldi a segítséget? - morgolódott tovább Hargita.
- De, de előbb látni akarják az energia forrást - a következő pillanatban egy különös szerkezetet vett elő - ennek segítségével kódolni tudjuk az adatokat, amit továbbítani fogok a ctra adatbázisba, ahol azonnal kutatni kezdik az anyagot. Mellesleg, Fred is ott van, segít a kutatóknak.
- Nem biztos, hogy jó ötlet először kimenteni mindenkit. Ha megtaláljuk az energia forrást, és te továbbküldöd az adatokat, a segítség úton lesz ide. Amíg ők elindulnak, mi kiszabadítjuk azokat, akiket tudunk. Viszont ha először értük megyünk, fenn áll a veszélye, hogy az expedíciónk kudarcba fullad - mondta Aida.
- Ez szörnyű, de egyet értek vele. Ha ott leszünk, őket úgysem kezdik el kivégezni, sőt, megakadályozhatnánk hogy aki éppen ott van, azt ne öljék meg - mondtam el a véleményem.
- Rendben, akkor irány az energia forrás. Mindenki tudja, hogy néz ki. Valahol a hajó közepe felé lehet - mondta Aida.
- Legjobb lenne, ha én mennék elől. Ők az olyan lényekre vadásznak, mint ti, akiknek erejük van. Én, közönséges ember, és Hargita nem jelentünk számukra semmit. Ezért mi védhetünk titeket - mondtam.
- Ezt te sem gondolod komolyan - mondta Ctra.
- Ami azt illeti, én...
Folytattam volna, mikor három tapsot hallottunk a folyosó felől, majd a nagyapám lépett ki köreinkbe, háta mögött katonákkal.
- Nagyon ügyes vagy, Ajsa.
A francba, túl sokat beszélgettünk! Már előrébb juthattunk volna.
- Hát te élsz?
- Miért, meghaltam? - nézett rám furcsán, majd kezét felém tartva egyszerűen rám lőtt.
Az utolsó kép, amire emlékszem, az az, hogy Ctra a nevemet üvölti, Aida lila pajzsot emel, és Hargita ordítva kezd lövöldözni. A szemem előtt minden világossá vált, majd hirtelen elsötétült. Olyan erőt éreztem magamban, amit még korábban nem, mégsem tudtam vele mit kezdeni. Tehetetlenül feküdtem a padlón, nem tudom, mennyi időn keresztül. A különös érzés, melyet kaptam, nem tartott tovább egy pillanatnál. Azután olyan fájdalom tört rám, melytől remegni kezdtem. A nyálam az arcomon keresztül folyt végig a padlóra. Ezzel a képpel vesztettem el az eszméletemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése