19. rész

A nő szó nélkül elindult, én pedig ott álltam fegyver, és bármi nélkül. 

- Hé! Te meg merre akarsz menni?- kérdeztem, szerintem jogosan. 

- Elég régóta itt vagyok, elméletben ismerem a hajót. Ha minden igaz, három szint van, amin foglyokat tartanak. Ez a második szint. Pontosan kiket is keresel?

- Az egyik egy idősebb férfi, a másik pedig. Egy ctra. Ismered ezt a fajt?

- Hogy ne ismerném. Én mindent ismerek. Jól választottál, hogy kiszabadítottál.

Kicsit furcsán néztem rá, aztán ráhagytam. 

- Te meg  szerezhetnél valami fegyvert.- szólt utánam, majd elfutott.

Visszamentem az egyik leütött katonához és elvettem a fegyverét. 

- Klassz. Jó kis, akármi.- jelentettem ki, majd követtem az új társam.

A folyóson két ellenség állt, háttal nekünk. A lány óvatosan osonni kezdett felé, én pedig csak néztem a jelenetet. A két őr mellett, két cella volt. Benéztem, hogy mi lehet bent. Láttam egy alakot, de nem tudtam beazonosítani, mert sötét volt bent. Eközben egy nagyobb kattanást hallottam. A lány leütötte az egyik őrt, mire a másik megfordult, de ő gyorsabb volt. 

- Látod, így kell ezt.-nézett rám, elégedett vigyorral az arcán, amikor az egyik mozogni kezdett.

- Vigyázz!- kiáltottam oda, mert az épp elővette a fegyverét, és úgy tűnt, lőni készül. A kezemet a fegyveremhez kaptam, és abban a pillanatban lelőttem.

- Kösz.- szólt oda, majd tovább ment.

-Várj! nem kéne kiszabadítani a többieket?- kérdeztem.

- Szerintem megoldják.

- Ahogyan te is?- éreztem a levegőben, hogy némi feszültség kezd kialakulni köztünk.

- Ahogy akarod.- hajolt le egy fegyverért.- De rám többet ne számíts.- amint ezt kimondta, egyszerűen elsétált.

Másodpercekig még néztem, majd elfordultam a cella felé, és kinyitottam az ajtót. A hangra az idegen felpattant, majd felém nézett, aztán lesütötte a szemét.

- Ööö.-jött ki minden hang a torkomból. 

Erre az felállt, és gyenge léptekkel megállt előttem.

Nem volt nálam magasabb, de az arcát nem láttam, mert eltakarta a ruhája. Emberszerű volt, de valamiben különbözött. A dereka vékonyabb volt, nyaka hosszabb. Nem láttam, hogy lenne haja. Kiegyenesedett és kisétált mellettem.

- Megráztam a fejem, majd én is tovább mentem. Egyedül. Életem egyik legfurább pillanatának tartom ezt a jelenetet. 

Nem volt vesztegetni való időm, a barátaimat meg kellett találnom. Tovább mentem. Eljutottam a hajó lift szerkezetéig, majd beszálltam és elindultam az első szintre. Kinyílt az ajtó, én pedig kiléptem. Egy hosszú folyóson találtam magam, ami szinte olyan volt, mint a másik. Elindultam előre, de minden kihalt volt. A cellák üresek voltak.

- Hol van mindenki?-kérdeztem magamtól.

Visszaindultam a lifthez, hogy felmenjek a harmadik szintre, amikor egy ember megjelent. Nem tudom honnan. A teste hófehér volt, és nyálkás.

- Fuss.- mondta szinte suttogva. A következő pillanatban egy katona jelent meg mögötte, és nézett rám mérgesen. 

Elővettem a fegyverem, hogy lelőhessem. Akkor a lány megfordult, és neki támadt egymagam, az ajtó pedig becsukódott.

18. rész

Ahogyan megnyílt az út a szabadulásom felé, dühtől feltöltődve vágtam neki a kalandnak. Az óriási hajók mellett, az, amiben én ültem, aprónak és gyengének tűnt. A haragom azonban nagyobb volt bárminél. nem gondolkoztam tovább, belevágtam. A hatalmas gépek közt cikázva ügyet se vetettek rám. Tudtam, ez a kényelem nem tarthat sokáig. Amit ezekre gondoltam, a hajó radarja megszólalt, számomra idegen nyelven.

- Azonosítani szeretnél, vagy mi bajod van? - szóltam vissza emelkedett hangon, mire az elhallgatott.

- Ideje belehúzni.- jelentettem ki, majd egyre gyorsabban haladtam. A rádió újból szólni kezdett, érezhetőbben más hangvételben. Egyszerűen megfogtam a fegyverem, és kilőttem onnan, ami pillanatok alatt szikrázott, majd elhallgatott. 

- Na végre. Nem is volt olyan nehéz. - mondtam gúnyosan. 

A hajó radarjából láttam, hogy hajók igyekeznek mögöttem, nyilván elakartam kapni. Megfordultam, mint aki csak engedelmeskedni akar, viszont ahelyett, hogy így tettem volna, beélesítettem a fegyvereimet és lőttem. A lövedék hol célba talált, hol pedig elveszett az univerzumban. Nem kellett több, ők is támadásba kezdtek, ám én erősebbnek bizonyultam és mind a kettőt kilőttem. Így haladhattam tovább, zökkenőmentesen az anyahajó felé. Többen nem támadtak meg, sikerült megúsznom. Mikor odaértem, a szerkezet magától nyílt meg előttem, én pedig bementem. Még nem szálltam ki, utoljára vettem egy mély levegőt.

- Elég legyen ebből. - jelentettem ki szinte suttogva, majd kiléptem.

A fegyverem nem vettem elő, egyszerűen csak kisétáltam. A körém gyűlt ellenség egy pillanatig hezitált, majd elfogtak. Bevezettek a cellámba, ahol meglepetésemre egyedül én voltam. Az a gondolat járt a fejemben, hol vannak a többiek, mikor egy alak jelent meg előttem. Összeráncoltam a szemöldököm.

- Ajsa! - nézett fel rám komoly tekintettel a nagyapám.

- Te meg mit keresel itt? - kérdeztem. 

- Tudnod kell valamit. 

Kérdőn néztem rá, vártam, hogy mondja mit akar, amikor belépett egy katona, a nagyapám pedig ránézett és kisétált.

- Köszönöm, hogy ezt mind megosztottad velem! - kiabáltam utána dühösen.

Mit gondoltam? Hogy idejövök, itt lesznek a többiek és majd egyszerűen elmegyünk? Valamiért jó ötletnek tűnt. Most viszont itt vagyok, és fogalmam sincs hogy mit tehetnék. A katona méregetni kezdett, majd morgott egyet és elindult kifelé, én pedig visszaordítottam rá.

- Nyomorult! - ez volt minden, amire éppen gondoltam, ő pedig csak visszapillantott rám, majd mint aki értené, gúnyosan mosolygott, aztán egyszerűen kiment. 

Neki dőltem a falnak, és gondolkozni kezdtem, majd felálltam, és ide oda sétálgattam. A cellámban csupán egy ágyféleség volt, semmi más. A fal Nem tűnt koszosnak, kifejezetten modern volt az egész helyiség. Körülbelül fél óra telhetett el, mikor beleuntam. Odamentem az ágyhoz, és egyszerűen felborítottam.Egy őr jött be dühtől felpörögve, majd kinyitotta a cellám és elindult felém. Az utolsó pillanatig egyenesen álltam, majd mikor elég közel ért hozzám, felemeltem a jobb kezem, és behúztam neki egyet, aki hátrált egy lépést, én pedig újra neki támadtam, majd megkerültem őt és rázártam a cellaajtót.

- Ez túl könnyen ment. - néztem rá mérgesen, de nem vártam meg a további reakcióit, futni kezdtem a cellák közt. Néha a falnak dőltem, majd ha tiszta volt a levegő, tovább igyekeztem. Egyértelműen kerestem valamit. Egy cellát, amiben a többiek is vannak. Két katona jött velem szembe, és azonnal megláttak. Mind a kettő idegesen indult meg felém, amikor a mellettem lévő cellából egy női hangot hallottam. Oda kaptam a fejem, amikor egy nő, felém dobott egy vasrudat. Fogalmam sincs, hogy honnan szerezte, de szükségem volt rá. Megköszöntem, majd csodálkozva néztem őt.

- Kiszabadíthatnál, ha már segítettem. - mondta kissé gúnyosan.

- Persze. - léptem oda és nyitottam ki az ajtót. 

- Van fegyvered? - kérdezte azonnal.

- Csak ez. - mutattam a vasrúdra kissé furcsán.

- Azt add vissza . - vette ki a kezemből. - Miért vagy itt?

- A barátaimat keresem. Talán, velem jöhetnél. - tettem ajánlatot neki, mire ő csak biccentett. 

16.rész

Ctra az utolsó pillanatban ugrott félre és lökött magával, amitől mind a ketten a földre estünk. Felálltam, majd elindultam menedéket keresni. Egy fém láda mögé próbáltam meg elbújni, ami mögül szinte teljesen kilátszódtam,ezért le kellett feküdnöm, amitől egész jól elrejtőztem. Mikor felnéztem, láttam, hogy az ellenség egyenesen Fred felé halad. Le akartam lőni . A fegyverem kitámasztottam, készen voltam lőni, amikor az egyik ellenség nekiugrott Frednek, aki a fegyverét felfelé tartotta és úgy lőtt egyet, egyenesen eltalálva a felettem lévő vasrudat, ami a hirtelen lökettől kimozdult a helyéről. Felnéztem, csak annyit láttam, hogy zuhan le felém. A kezemet a fejem elé tartottam, majd egy nagy nyomást éreztem, és minden elsötétedett. 

Éreztem, hogy kezdek magamhoz térni. Félve kinyitottam a szemem, de semmit se láttam, semmit se hallottam. Mindent beborított a feketeség. Az első gondolatom az volt, hogy megvakultam. A vasrudat ami rám esett, megpróbáltam lelökni magamról, sikeresen. A kezem a földnek támasztva felültem. A hosszú barba hajam a vállamra borult. A kezemet a fejemhez kaptam. Nem láttam, de éreztem hogy vérzek. lassan felálltam, és elindultam előre. Azonban a sötétben nem láttam, így azonnal meg is botlottam valamiben, amitől újra a földre kerültem. Újból felálltam és tapogatózni kezdtem a falat. Egyszer csak a kezem alatt egy kapcsolót éreztem, amit felhúztam. Abban a pillanatban erős fény áradt szét az egész teremben. A kezem a szemem elé tettem. Boldog voltam, hogy látok, viszont elszomorodtam. A terem teljesen üres volt, csak én álltam ott egyedül.

- Hol lehetnek a többiek? - tettem fel magamban a kérdést, majd kirohantam. Az első utam abba a terembe vitt, ahol a fehér energia forrás volt. Az azonban nem világított, ráadásul szét volt robbantva. Továbbsiettem, egyenesen oda, ahol Joakim meggyógyított, de nem volt ott senki. Pár órával később, az egész hajót kör bejártam, de sehol nem találtam senkit, csupán fegyvereket, amikből magammal vittem párat. Egyedül voltam a  hajón. szembesültem a ténnyel, hogy a barátaimat fogságba ejtették. Nekem kell megmentenem őket. Visszarohantam oda, ahonnan az elején elindultunk. A hajó pont ott állt, ahol hagytuk. De a kaput nem tudtam kinyitni, így a hajót sem tudtam kiszabadítani a fogságomból. Tovább kezdtem keresgélni a hajón. Rengeteg tervrajzot találtam a hajóról, amin az egész leírása rajta volt. Miután megfejtettem őket, kiderült hogy az anyahajó rendelkezik öt kis hajóval, ami fel van töltve élelemmel, aminek különösen örültem, és fegyverekkel. A következő egy két óra arról szólt, hogy felkészítsem magam arra, hogy visszaszerezzem azt, amit elvettek tőlem. A barátaimat, Fredet és Ctrat. Sikerült azt is kiderítenem, hogy egy flottában  vagyok, amit egy nagyobb hajó irányít. tudtam, oda kell mennem. Felszereltem szálltam be új társamba, aki a további időkben kísérni fog. beindítottam a szerkezetet, és kész voltam elindulni.

Holnap este tavaszi szüneti külön kiadás.. Extra titkok, extra harcok érzelmekkel fűszerezve. Megéri benézni.

15. rész

Egy újabb folyósón haladtunk tovább. Elgondolkoztam azon, hogy talán az egész hajó, egy hatalmas folyósó. Mindenfele vezetett egy, így könnyen ellehetett tévedni bennük. Ahogyan távolodtunk, egyre kellemesebbnek, könnyebben vehetőnek éreztem a levegőt. Fred csak nagy léptekben halatt előre, szinte dfutnom kellett, hogy utol érjem. Mikor végre megállt egy ajtó előtt, ahelyett hogy bement volna, a falnak dőlt, ami azonnal magába rántotta.  Nem lepődtem meg, tulajdonképpen nem gondoltam, hogy van még olyan dolog, amin megtudok lepődni. Így hát én is a falnak dőltem, ami engem is magába szívott.  A túloldalon nem számítva az esésre, hirtelen a fööldön találtam magam, amiről azonnal felpattantam.
Mióta kilőtték a lábad, egyre bénább vagy. – szólt hozzám egy mély hang, mi ismerős volt és mégis szokatlan
Ctra állt előttem, én pedig annyira örültem annak, hogy látom, hogy azonnal a nyakába ugrottam.
Mióta beszéled a nyelvünket? – léptem hátra zavarodottan.
Mióta Fredet ismerem, folyamatosan tanulom. Így tehát, már elég rég óta. Azonban mivel nem volt rá szükségem, nem igen használtam, emiatt kicsit elfelejtődött. De mióta megismertünk téged, újra elkezdtem feleleveníteni, és most először szólaltam meg. tudod Ajsa, a mi népünk egy nagyon tanulékony nép. – sorolta nekem Ctra az információkat, mikre csak bólintásokkkal válaszoltam. Örültem neki, hogy mától beszélni is tudunk, habár ez most újdonságnak számít, sokszor éreztem azt, hogy szavak nélkül is megtettük ezt.
Ajsa, azt hiszem ideje abbahagyni a fecsegést. Jó lenne, ha ezt te is látnád. – szólt rám mérgesen Fred, amire egyből mellé siettem.
Egy radarra mutatott, melyen sok száz apró pötty volt látható, mind egy anyahajót jelezve.
Mennyi hajóra számíthatunk? – kélrdeztem meglepődötten.
Úgy kétszát kétszázötven.  – válaszolt Fred gondolkodás nélkül.
Mit akarhatnak egy ekkora flottával? Egy egész galaxisra kiterjedő háborút?- kérdeztem kissé gúnyosan.
Az egész galaxisra talán nem. De jó lesz, ha minél hamarabb kiderítjük. A nagyapád már elhagyta a hajót. Akármikor ránktámadhatnak.
Egy hajó is sokat számíthat. Nem hiszem, hogy lelőnének minket. Sokkal valószínűbb, hogy megpróbálják majd visszaszerezni a fedélzet feletti uralmat.
Mit gondoltok, mi lenne a legcélszerűbb megoldás? – kérdezte Ctra.
Ennyi hajó ellen esélyünk sincs. Még csak azt se tudjuk, hogy ez hogyan működik. Sőt, azt se tartom kizártnak, hogy egyedül vagyunk a hajón. Hisz Joakim is itt volt. Talán más is lehet még itt rajtunk kívül. Először talán ezt kellene kideríteni. Biztos vagyok bene, hogy tárolnak aktákat a hajó létszámáról itt valahol.
Ez az egész hajó egy labirintus. Ha ki is derülne hogy nem vagyunk egyedül se biztos, hogy megtalálnának minket. – mondta Fred.
- Akkor találjuk ki, hogy mi lehet abban a fehér trutyiban. Talán szétlőhetnénk. – vetettem fel az ötletet, mire mind a ketten egyszerre néztek rám. Azt hiszem, nem tartják jó ötletnek.
megakartam újra szólalni, mikor villogni kezdtek a vészjelzők az összes műszerről. Mind a hárman a fegyvereinkért nyúltunk, mikor a fal, amin bejutottunk, hirtelen kirobbant, amiből mind kaptunk. Letöröltem a szememet, mert szinte semmit se láttam a szemembe repülő trutyitól, mikor egy ellenséget pillantottam meg, aki Ctra felé tartotta a fegyverét, majd lőtt.

14. rész

Ismeretlen hangra ébredtem fel. Mikor kinyíltak a szemeim, a plafont láttam. Szürke volt és kopott. Egyáltalán nem tűnt barátságosnak. A fejem mellett, mindenféle gépek sorakoztak, akkor jöttem rá, hogy egy ágyon fekszem. Automatikusan a lábamhoz nyúltam, ami bár fájt, sokkal enyhébben éreztem, mint azelőtt, be volt kötve. Megpróbáltam felállni és beazonosítani, hogy hol is vagyok pontosan, amikor morgolódást hallottam a talaj felől. Lenéztem és egy körülbelül egy méteres lénnyel találkozott a tekintetem. Valamit makogott, de nem értettem, hogy mit is szeretne mondani. Amit viszont értettem, hogy valamiért dühös rám. 
- Ne is foglalkozz vele, kicsit makacs, de majdcsak megbarátkoztok valahogy. - lépett be az ajtón Fred, sérülések nélkül.
Ekkor egy éles mosoly jelent meg az arcomon. Attól féltem, elvesztem őt. 
- Ő itt Joakim, a hajó orvosa.- mutatott Fred az apró ismeretlenre.
Bólintással üdvözöltem őt, majd Fredre néztem.
- Mi történt a nagyapámmal? Hol van Ctra és melyik hajón vagyunk és.. 
- Lassan Ajsa, túl sokat kérdezel. A nagyapád elmenekült a hajóról. Ctra vette át az irányítást. Egyenlőre nem érkezett támadás, de akármikor számíthatunk rá. 
Megkönnyebbültem sóhajtottam egyet, majd leültem. Joakim ekkor újból mormogni kezdett.
- Hogy lehet, hogy ő nem ellenszenves velünk?
- Ő egy orvos. Nem katona. Az ő érdekei nem egyenlőek a nagyapádéival. Ajsa, lenne valami, ami érdekelhet téged.
Kíváncsian álltam fel, majd követtem őt. Egy hosszú átjárón mentünk végig. A fal itt is rothadt és bűzös volt. A talajon néhány helyen folyadék állt. Nem tűnt civilizáltnak de mégis rejtélyes még addig nem látott, ismeretlen volt minden. Egyszerre akartam megérteni és megismerni ezt a különös fajt. A gondolataim alámerültek és teljesen máson kezdtem el tépelődni, mikor Fred megállt. Abban a teremben voltunk,ahol a falnak esve találkoztam a nagyapámmal. Kirázott a hideg, újraéltem az egészet. Mintha újból megakarna történni. Fred a fal elé lépett és egyszerűen átsétált rajta én pedig követtem. Ott álltunk megint. Pontosan ott, ahol megsemmisültem. Hátborzongató érzés volt. Fred továbbhaladt egyenesen majd lefordult balra. Egy kis ideig még bámultam, majd utána eredtem. Minden egyre világosabb és fehérebb volt amitől egyre inkább érdekelt, hogy mit is akar nekem mutatni, mikor észrevettem, hogy egyedül sétálok a semmibe.
- Fred, hol vagy? - kiáltottam el magam. 
- Gyere bátran. kaptam a választ és követtem a hangját.
A szememet egyre inkább zavarta az éles fény, alig láttam tőle, mikor megérkeztem. Elállt a szavam.
- Hűű... Hát ez meg micsoda? - néztem kérdőn Fredre.
- Egyenlőre csak annyit tudunk róla, hogy ez a valami táplálja az egész hajót energiával. Hatalmas erő rejlik benne, korábban még nem láttunk ilyet. 
Alaposabban szemügyre vettem. A terem közepén lebegett egy hatalmas hófehér nyálkás szikladarab féleség. A tetején és az alján áram kötötte a talajhoz, illetve a plafonhoz. Néha egy két csepp csöppent a talajra, majd szívta be magát. Különös alakzatok formálódtak ki belőle, mintha lenne valami a belsejében. 
- Ez még nem minden, a nagyja még csak most jön.- nézett rám Fred, majd elindult én pedig újból követtem őt.