13. rész

A fal túloldaláról hirtelen a földre rogytam. A kezemet a fejemhez tartottam, majd felálltam és kétségbeesetten megpróbáltam visszajutni, de nem lehetett. A háttérből morgó hangot hallottam. Vettem egy mély levegőt és mozdulatlanul álltam egy helyben. A hang tisztán érezhetően, valami idegen és nálam legalább kétszer magasabb lényből származott. A kisujjam megrezzent, becsuktam a szememet, miközben erős fájdalmat éreztem a lábamban. Megforduljak? Meg kell fordulnom. Tudtam, hogy amit látni fogok, az nem lesz szép látvány. A morgás egyre közelibbnek hallatszott, de a szemem továbbra se nyitottam ki. Hirtelen megtörtént, megfordultam, a fegyvert azonnal a kezem ügyébe helyeztem és lőttem egyet, ami az ellenségem páncéljáról egyenesen visszapattant. Kidülledtek a szemeim, nem kaptam levegőt. Tévedtem. A lény alig volt magasabb nálam és egyáltalán nem is volt számomra ismeretlen. Pontosan tudtam, hogy ki az. Ám akkor a földre rogytam. A golyó a lábamba fúródott, de már nem akartam felállni, nem éreztem értelmét.

- Állj fel Ajsa!

Nem  voltam képes a szemébe nézni, csak meredtem a padlóra, miközben egy könnycsepp jelent meg az arcomon. Mitévő lehetnék. Hisz eddig, ami hajtott, ami erőt adott nekem, most mind elveszett. Nem tudtam mit akarok, hogy mi a helyes. De amire én nem voltam képes, azt ő tette meg. Odafutott hozzám és felsegített, én pedig ellöktem magamtól és akkor először megszólaltam.

- Nagyapa? Te vagy az? Mi.. mit keresel itt? – kérdőn néztem rá, ő pedig elengedett engem.

- Itt élek Ajsa, a hajó az én vezetésem alatt áll.

- De hisz, téged, de te… - nem tudtam mit mondani, de nem is kellett, hisz ő szavak nélkül is értette a kérdést.

- Mikor száműztek, sokáig bolyongtam az univerzumba. Tudtam jól, mikor éppen hol nyílik meg a féregjárat, így szinte akárhová eljuthattam. A szolgálataimra azonban sehol se volt kereslet. Míg nem, eszembe jutott valami, valami ami igazán élettel telivé tett engem .

Ebben a pillanatban értelmet nyert a morgó hang, a nagyapán felett egy különös négy lábú lény vicsorgott rám. A szemében láttam, azt várja, mikor támadhat meg engem. Fél szemmel nézetem, közben a nagyapám mondandójába szóltam.

- Mi volt az, mi több erőt adott neked, mint a családod, az, hogy újra láthass minket.

- Egy olyan valami, amivel azelőtt sose büszkélkedhettem. A hatalom és az erő.

Megráztam a fejem, nem értettem vele egyet. Leültem a földre és a lábamra hajtottam a fejem, ami már addigra átvette felettem az irányítást.

- Túl sok galibát okoztatok a hajómon. Nem maradhattok itt. Távoztok azonnal, vagy én végzek veletek.

Erre a mondatra felhajtottam a fejem. Miért lenne képes ilyesmire valaki, aki annak idején annyira szeretett engem, annyit mesélt nekem, annyi mindenre megtanított. Felálltam és mélyen a szemébe nézetem.

- Ölj hát meg, ha képes vagy rá. Én nem távozom innen és a barátaim sem fognak. Most már tudom, mi a tervetek és én nem fogom hagyni, hogy megvalósuljon. Nem nyerhettek!

- Sajnálom, hogy így választottál. – nézett a szemembe, majd hátra lépett kettőt megfordult és ott hagyott. Semmi mást nem mondott, egyszerűen elment.

Mérgesen rámorogtam egyet, utána akartam rohanni, mikor a négylábú szörnyeteg nekem ugrott én pedig elkiabáltam magam.

- AJSA! – kiáltott egy addig majdnem hogy teljesen ismeretlen hang.

Az erős fényből rögtön felismertem,. Ctra volt az.

- Segíts fel. Az- az ember, öld meg!

Fred jelent meg mellettem, majd szó nélkül elszaladt egyenesen a nagyapám után.

- Fred áll meg, gyere vissza! – kiáltottam rá, de mind hiába, eltűnt. Lövés hangokat hallottam, amitől összeszorult a szívem. Egyikük se tért vissza.

Hirtelen homályosan láttam, szédülni kezdtem. Ctra tartott engem, az ölébe rogytam.

- Ez lenne a vég? Így érne véget az álmom?

Ctra a szemembe nézett, megsimogatta a hajam. Ez volt az utolsó kép amit akkor láttam. Hirtelen elsötétedett minden… 

12. rész

Ctra folyamatosan távolította el őket az útból, míg próbáltam lépést tartani vele.  Egyre rosszabbul voltam, alig bírtam menni. Fred nem foglalkozott velünk, egyre jobban haladt előre. Bűntudatom lett. Tudtam, azért teszi ezt, mert nem akarta ezt az egészet, csak miattam kellett eljönnie. Megálltam, nem tudtam tovább haladni, éreztem, ahogyan összeesek. Ctra fogott meg és tett biztonsága a támadók elől.  Hallottam a hangokat, láttam ami történik, de nem tudtam megmozdulni, habár nagyon szerettem volna.  Nem tudom pontosan mennyi időt ülhettem így, mikor Ctra megállt mellettem és felsegített. Elindultunk felfelé a lépcsőn, és bementünk az ajtón. Egy újabb terembe értünk, aminek a közepén egy hatalmas fekete üreg állt. Nem lehetett lelátni az aljára. Csak a terem szélén lehetett menni, . Elindultunk a túloldalra, amikor szemből, két ellenség jelent meg. Felemeltem a kezemet és megpróbáltam lelőni az egyiket. Nem sikerült, végül Fred végzett velük, közben folyamatosan haladtunk előre. Átértünk a túloldalra és bementünk. Csend volt, az egyetlen zaj az volt, amit mi csináltunk.  Mind kérdőn néztünk, nem tudtuk merre menjünk tovább, amikor a mögöttünk lévő ajtó, amin bejöttünk, magától becsukódott és riasztó szólalt meg.  Felkészülve vártuk, hogy melyik irányból és mikor támadnak meg minket. Hirtelen meggondoltam magam. Miért kéne itt állnom és várnom, hogy ők ide jöjjenek. Kiegyenesedtem, majd  futni kezdtem fegyverrel a kezemben. Fred utánam akart jönni, mikor valami ráugrott. Visszanéztem egy pillanatra, ezzel veszélybe sodorva magam. Ahogy visszafordultam, rám is rám ugrott valami. Lelöktem magamról és lelőttem. Felnéztem és hallottam, hogy egyre többen jönnek felém. Nem volt választásom, elindultam feléjük, de túl sokan voltak. Lerogytam a földre, alig láttam valamit. Azt gondoltam, itt a vég. De akkor egy erős fény villant fel és töltötte ki a teret, mire mind egyszerre szaladtak el. Ctra volt az. Odafutott hozzám és újból felsegített, de nem engedett el. Kezét előre tartva haladtunk. A fény előttünk úgy tűnt, mintha pajzs lenne. Nem mentünk sokat, mikor a folyosó végére értünk.  Minden nyálkás, nedves volt. Egy nagy ajtó állt, kóddal lezárva előttünk. Fred kinyitotta azt és bementünk. Amit bent láttunk, az elképesztő volt. Az egész kövekkel volt tele, bent világos. De amennyire szép volt, annyira gusztustalan is.  Hirtelen katonák jelentek meg minden oldalról. Rájuk szegeztem a fegyverem, és lőttem. Az viszont a falnak ütközött, amibe belefúródott, majd lassan eltűnt benne. Az egyikük mérgesen rám nézett és rohanni kezdett felém. Felemelte fegyverét és lőtt egyet. Utolsó pillanatban ugrottam el előle. Nem éreztem rosszul magam, nem is gondoltam rá.  Teljesen közel volt hozzám, én pedig kihasználva a helyzetet ütöttem le a puszta kezemmel, aki ettől a földre rogyott. Felvettem a fegyverét az enyémet pedig eltettem. A fal mellé szaladtam, szinte rátámaszkodtam, onnan fedeztem magam és támadtam őket. Ijesztő volt, ahogyan mindenki össze vissza lövöldözött, de nem volt idő ezen gondolkozni, a cselekedet volt a legfontosabb. Előre törtem utánam a többiek. Megkerültünk a támadóinkat, hirtelen mögéjük kerülve, mikor egyikük felém fordult és eltalálta a vállam szélén a páncélom, amitől megbotlottam és nekiestem a falnak. Az azonban amint nekiértem, azonnal magába szívott. Nem tudtam segítségért kiabálni, annyira gyorsan történt. 

11. rész

Ijedten meredtünk egymásra, mind a hárman egy-egy nagyobb raktárdoboz mögé bújva. Nem tudtunk felülni se, a sorra jövő fegyverzuhatag miatt. Úgy tűnt, végre felállhatok, nem hallottam lövéshangokat. Felálltam, és egy katonát sikerült eltalálnom, miközben újabb fegyvereket irányítottak felém. A következő dobozhoz szaladtam, egyre jobban közeledve feléjük. Fred is hasonlóan cselekedett. Ctra-ra mutattam,  aki szintén előre tört. Egy kisebb mosoly jelent meg az arcomon, mikor láttam, mennyire nagy erővel törekszik. Bámulatos volt. Bambulásom közben, egy pillanatra elfeledkeztem arról, hogy mi is történik éppen. Fred kiáltott rám úgy, hogy közben rám sem nézett. Két katona kerített be, szinte másodpercek alatt. Nem volt időm gondolkozni, átugrottam a doboz túloldalára, kiszolgáltatva magamat a többi ellenség erejének. Ctra hátulról védett engem, míg én végeztem a két katonával. A rengeteg gyakorlásom miatt, remek volt a célzási képességem. Arra gondoltam, hogy minden renden lesz, hogy legyőzzük őket és kiszabadulunk. Teljesen feltöltődtem adrenalinnal. Elkezdtem élvezni a helyzetet. Az ellenség hirtelen elfogyott s úgy tűnt, nem jönnek többen. Ctra mellém állt és felsegített engem. Elindultunk tovább előre. A folyosóval szemben, két ajtó állt, melyből egyik egy terembe vezetett, melybe egy üvegen keresztül belehetett látni, ami már ki volt törve. Bementem, utánam pedig a többiek. Számítógépekkel volt tele, melyből egyik se működött. Mivel semmi használhatót sem találtunk, tovább akartunk indulni. Én voltam az első aki kiindult a teremből. Az ajtó felé megszédültem, egyszer csak összeestem. Fred kapott el. Az eszméletvesztésem nem tartott sokáig, hamar magamhoz tértem. Rájuk néztem, és jeleztem, hogy rendben vagyok. Mind a ketten kicsit megszeppenve néztek rám, mikor elindultam szinte futva, a másik ajtó felé. Be volt zárva, szóval hátrébb léptem, hogy kilőjem az ajtót, mikor Ctra megelőzött. Egyetlen lövéssel terült az ajtó a földre. Együtt haladtunk tovább. Az ajtó egy hatalmas terembe vezetett. A terem közepén egy generátor  állt, körülötte csövek vezettek mindenfelé. A terem túloldalán egy lelátó volt építve, ami a tovább utat biztosította. Elindultunk hát arrafelé, mikor egy nagyobb lövés érkezett pont mellénk. Újból megtámadtak minket. Fred előre szaladt, én utána, Ctra pedig erősen haladt mellettem. 

10. rész

Két nap telt el azóta, hogy elhagytuk a bolygót. Ez idő alatt volt időm eltervezni, hogy hogyan is fogom megkeresni a nagypapámat. A terveimet megnehezítette, hogy a lábam egyre rosszabbul nézett ki. Egész nap szédültem, amit lepleznek kellett, hogy ne forduljunk vissza. Ctra próbált segíteni, úgy tűnt, hogy ő látja, hogy nem vagyok jól, és minden nap három alkalommal adott valamit, hogy egyem meg. Furcsa, nem volt semmilyen különösebb íze, ezért csak megettem. Ahogyan közeledtünk a Földhöz, egyre inkább azon voltam, hogy át kell vennem az irányítást a hajó felett, de azt csak akkor tudtam volna elérni, amikor megérkezünk a Földre. Gondolataimnak Fred vetett véget.

- Lehetséges, hogy kitérőt kellene tennünk. – mondta, közben mutatott előre fele

Előttünk egy újabb hatalmas hajó állt.

- Szerintem ez mellet még eltudunk úgy haladni, hogy ne vegyenek észre minket. – próbáltam elterelni Fredet a problémáról.

- Lehetetlen. Valószínűleg már akkor tudtak rólunk, mikor még mi nem is láttuk őket. Úgy gondolom, hogy legokosabb lenne visszafordulni.

- Visszafordulni? Hisz ez csak egyetlen egy hajó.. – mutattam az óriásra, mikor észrevettem, hogy nem egy, hanem legalább húsz darab hatalmas űrhajó tornyosul előttünk. Akkor világossá vált. Ez egy flotta és mivel a Föld közelében van, feltételezhetően az a flotta, akik miatt 150 ével ez előtt, a lakosságunk evakuálva lett. Hátborzongató érzés volt látni őket. Szinte átéltem az összes fájdalmas élményt már csak azzal is, hogy láttam, milyen hatalmas erejük van és kitudja, hogy hányan lehetnek még a naprendszerben szétszórva. Nem voltam benne biztos, hogy meghallgatnának minket. Nem kellett kimondani,de mind attól tartottunk, hogy gondolkodás nélkül végeznek velünk. Fred némán elindult az anyahajó felé, amire először azt hittem, hogy tudatosan cselekszi, majd kiderült, hogy a hajó vonz minket befelé. Elkezdtem magamban visszaszámolni. Gondolkoztam, hogy mit is lehetne tenni,de a pánik miatt, semmi nem jutott eszembe. Ahogyan közeledtünk, nem láttam semmit sem a hajó belsejéből. Az egész sötét volt. Már majdnem teljesen beértünk, mikor elkezdett visszazáródni az ajtó. Bent voltunk. Nem álltak katonák akik minket várnának, senki nem volt ott. Feltehetően, ugyan is semmit nem láttunk a sötétségben. Fred a fegyveréhez nyúlt, és oda intett Ctranak, hogy ő is cselekedjen így. Makacsságom miatt, én voltam aki először kilépett a hajóból. Fegyverrel a kezemben vártam. Különös zöld fény áradt az egyik folyosó szerűségből, így hát elindultunk arra felé. Valamiért úgy tűnt, minden nedves, a plafonról is csöpögött a víz. Túl nagy volt a csend. A kezemmel intettem, hogy mind álljanak meg. Kissé megszédültem, de tudtam, nincs most helye annak, hogy rosszul legyek. Ki kell szabadulnunk innen, de ahonnan jöttünk, már nincs kiút. Fred a kérésem ellenére is elindult. Amint a fény elé ért, tüzet eresztettek rá. Szerencsére időben lebukott. A segítségére siettünk. Tízesével jelentek meg a katonák, míg mi csupán hárman voltunk. Nem hibázhattunk, hisz az életünkről volt szó. 

9. rész

Erősen fájt a fejem, mikor magamhoz tértem. Kinyitottam a szemem, de csak az előttem lévő különös zöld növényzetet láttam. Úgy tűnt, belekerültem az egyik piramisba. A levelei belülről hosszúkásak voltak, mind ráborulva egy másikra. Az alsó levelek vastagabbak és nagyobbak voltak, míg a fentiek vékonyak és jóval kisebbek. Fel akartam állni, hogy megkeressem a többieket, de a növény odaragasztott engem a talajhoz. Ahogyan feszengtem, a föld egyre jobban süppedt lefelé. A lábam szinte már teljesen eltűnt, mikor igazán elkezdtem pánikba esni. Tudtam, ha sikítanék az semmit nem oldana meg, így hát csak megpróbáltam ellazítani a kezemet. Ahogyan ellazítottam, éreztem, hogy ki tudom húzni a fogságából. Így történt a másik kezemmel is. Eközben a lábam folyamatosan süllyedt lefelé, de legalább már fel tudtam ülni.  Megpróbáltam kihúzni, amikor úgy éreztem, valami belemar a lábamba. Éles fájdalmat éreztem és akaratom ellenére is felkiabáltam. Akkor világossá vált. Rápillantottam újból a rabhelyem falára. Minden egyes levél borotva élesen mutatott az egész központjába, oda, ahol a lábam is elkezdett eltűnni. Klassz. Tudtam, ha nem jutok ki innen, a csapdám lesz a végem.  Morgó hangot hallottam kívülről, ami ösztönzően hatott rám. A fegyveremhez akartam nyúlni, az azonban nem volt a helyén. Hirtelen eszembe jutott, mi is történt. Kint a hajó mellett ejtettem le, mikor rám támadt az egyik lény.  Tovább próbálkoztam a szabadulással, miközben hallottam hogy kívülről hamarosan bejut az egyed. Nem sikerült, de nem adtam fel. Próbáltam belekapaszkodni a talajba és úgy kihúzni magam.  A levelek egy helyen elhajoltak, hallani lehetett ahogyan némelyik eltörik, közben beszivárgott a lilás kékes fény, amitől nem láttam, hogy ki is áll ott pontosan. Ctra volt az. Egy nagyot akartam sóhajtani, mikor egy másik éles érzést éreztem ugyan abba a lábamba. Újból felkiáltottam. Ctra megfogta a kezemet, és segített kihúzni onnan., Hihetetlen,de szinte másodpercek alatt sikerült neki. Megöleltem, örültem, hogy látom őt. Ő a kezembe nyomta a fegyverem, és intett, hogy indulnunk kell. Együtt szaladtunk ki a semmibe, ahol előttünk távolabb egy lény állt és morgott. Ctra megragadta a kezem és futni kezdett. Nem tudtam olyan gyorsan futni mint ő, mert fájt a lábam.  A lény egyre csak közeledett felénk. Elővettem a fegyverem és próbáltam eltalálni a követőnket. Nem sikerült, az azonban csak egyre gyorsabban futott felénk. Ctra megállt és megfordult. Hirtelen mozdulattal emelte fel a kezét és lőtt rá úgy, hogy azonnal eltalálta. Pislogni se tudtam, úgy néztem rá. Újból megragadta a kezem és futottunk tovább. A távolban láttam a hajónkat, amit szinte teljesen belepett a növényzet. Úgy nézett ki, mintha hónapokat töltöttünk volna ezen a megmagyarázhatatlan bolygón. Fred jött ki a hajóból és intett, hogy gyorsan szálljunk be. Már csak pár lépésre voltunk a hajótól, amikor egy újabb egyed ugrott elő és kezdett kergetni minket. Fájó lábam ellenére úgy érzem, még sose szaladtam ennyire gyorsan. Ctra újból célpontjába vette és megint eltalálta. Sikerült bejutnunk az űrsiklónkba és elindultunk felfelé.

- Ne aggódj, minden rendben lesz. – nézett rám Fred, közben hátrament a hajó raktárába, hogy keressen kötszereket.

- Legközelebb a Földön állunk meg, sehol máshol! – jelentettem ki idegesen, előre nézve.