8. rész

Egy pillantást vetettem az űrhajóból a távolodó anyahajóra, mely percek alatt eltűnt a messzi csillagok között. Előre néztem, és megláttam a féregjáratot. Fred megállás nélkül hajtott bele. Szinte már elfelejtettem, hogy mennyire csodálatos látvány is volt.  Csodálatos és ijesztő. A műszerek újra villogni kezdtek, teljesen megbolondult az egész hajó. Ctra idegesen kapaszkodott az ülésbe. Ő még nem járt ilyen járatban.  Izgatottan vártam, hogy végre kijussunk újból a saját naprendszerünkbe.  Először nem tűnt olyan hosszúnak az út, mint most. A hajó már nem rázkódott, láttam, hogy nemsokára kiérünk.  Amikor már teljesen lenyugodtak a  műszerek, felpattantam a székemből és egy másodperc alatt ráfagyott a mosoly az arcomra. Egy hatalmas bolygó volt velünk szemben. Lakottnak tűnt és ismeretlennek.

- Valószínűleg a tejútrendszer egyik másik  részére dobott minket a barátunk. A koordináták szerint, néhány száz naprendszerrel kerültünk beljebb a Földtől. De nem indulhatunk tovább. Úgy gondolom, okosabb lenne leszállni ezen a bolygón.  – Nézett rám Fred.

Már kezdtem volna az ellenkezésem, mikor megindultunk a bolygó felé. Úgy éreztem, ebbe nincs sok beleszólásom.  Grimasszal próbáltam érzékeltetni a nem tetszésemet, de úgy tűnt, ez semmit se használt.

Ahogy közeledtünk a bolygó felé, egyre több és több piramis alakú zöld valamit láttunk. Érdekes volt. Semmire se hasonlított azokból a nővényekből, amikről eddig tanultam.

A kinti légkör megfelelőnek tűnt, úgy nem volt szükség oxigénpalackokra.

- Hűű. Ez volt minden amit kitudtam ejteni a számon.

Előttem minden a zöld színében ragyogott. Az ég lilás-kéknek tűnt. Ebből arra következtettem, hogy valahol a közelben egy Kék óriás ragyogja be a csillagokat. A furcsa piramis alakú nővények, az egész teret befedték.  Gyönyörű látvány volt. Becsuktam a szemem és mély lélegzetet vettem. Gyönyörű pillanat volt. Úgy éreztem, nem akarok elmenni innen.  Fred mellém állt és egy oxigénpalackot nyújtott felém.

- Vedd fel! Valami nem stimmel ezen a bolygón. Gyorsan körbenézünk és indulunk tovább.

Nem értettem hogy miért akadt ki ennyire. Az oxigénpalackot rácsatoltam a ruhám hátuljára és úgy sétáltam tovább a többiek előtt.  Furcsa érzésem támadt. Mintha figyelnének. Megálltam egy pillanatra és a fegyveremhez nyúltam. Egy két másodpercnek tűnt az egész. Egy hatalmas óriás pikkelyes lény ugrott ki az egyik furcsa növény mögül, egyenesen felénk. Rászegeztem a fegyverem és meghúztam a ravaszt. Nem találtam el. Morogva nézett rám. Csak pár lépés volt köztünk. Mélyen a szemébe néztem. Úgy éreztem, az egész életét látom benne. Abban a pillanatban három másik ilyen lény tűnt elő a semmiből. Egyik Fred felé vette az irányt, aki szintén előkapta a fegyverét. Ahogyan oda néztem, nem vettem észre, hogy az előttem álló lény eltűnt.

-  AJSA VIGYÁZZ! – kiáltotta el egy mély hang, miközben lassan elsötétült minden.