4-5. rész

Ahogyan kinyílt az ajtó felettem, tudtam hogy valamit elvárnak tőle. Nekem kellene felmennem, vagy talán ők jönnek le? Az biztos, hogy ennek nem lesz jó vége. Gondolom ha ellenségként tekintenének rám, akkor már valószínűleg nem lennék itt. Eldöntöttem, hogy inkább én leszek az, aki megadja az első lépést az ismerkedés felé. Elindultam. Ahogyan repültem a bizonytalan felé, eszembe jutott hogy ez mind milyen gyorsan történt, és most először éreztem bűntudatot amiért ott hagytam a nagymamámat. Mostanra már a szüleim is tudják a megszökésem, és talán a keresésemre indultak. Vagy lázadásnak tekintették, és száműztek otthonomból.

 Körülbelül 9 éves lehettem, mikor száműztek valaki a bolygóról. Frednek hívták. Az emberek bolondnak és veszélyesnek tartották őt, így hát száműzésre kényszeríttették. Ez persze csak később derült ki. Előtte azt terjesztették hogy magától ment el, majd eltűntnek nyilvánították. Elgondolkoztató ez tény így kijelentve, főleg hogy a nagypapámról is pont ezt a hírt kaptuk.

Felértem. Amit láttam, az egy nagy ajtó, komoly technológiának látszik. Hirtelen nyílni kezdtek, közben a kapu ahol bejutottam bezárult. Különös lények jelentek meg, nem voltak emberszerűek. Ösztönösen kiszálltam a gépből, és lassan elindultam feléjük. Az emberi utazók számos érdekes lényekkel találkoztak már elmondásuk szerint, de mi, akik mindennapjainkat egyhangúan töltjük, mi még sohasem. A nagypapám viszont sokat mesélt az űrlényekről.

Nem voltak nagyobbak egy embernél, viszont szélesebbek voltak. Válluk furcsa, háromszög alakú, kifelé nyúlva. Arcuk lapos, és kicsi. A végtagjaik pedig hosszúak. Ami igazán érdekessé teszi az összképet, az a tartásuk. A különböző élőlényekről való tudásomban nem szerepeltek ilyesféle összeállításban. Rengeteg kérdést akartam feltenni nekik, de nem hittem benne hogy megértenénk egymást. Többek között tudni akartam hogy hova is kerültem a Tejútrendszerben, és némi élelmet is szerettem volna kérni. Nem kellett sokat gondolkoznom mit is tegyek. Hirtelen mellém álltak ketten, és úgy tűnt valahova vezetni akarnak. Körülbelül 15percet gyalogoltunk, mire kijutottunk egy terembe, amiről első ránézésre megállapítottam hogy egy cella. Legalább az étellel már nem volt gondom, hiszen elém toltak valami trutyit.

5. rész

Nem voltam sokáig rabságban, hamar megjelentek ketten, és tovább vezettek. Úgy tűnt lefelé haladunk folyamatosan. Megérkeztünk,. Egy kis terembe vittek, ahol egy személy állt háttal nekünk. Tudtam hogy ő a hajó kapitánya, és csak reménykedtem benne hogy tudunk társalogni. Ekkor hirtelen  hallottam hogy megjelenik valaki mögöttem. Kétségbeesetten néztem előre felé, miközben elsétált mellettem, majd megállt, és rám nézett.
- Ez hihetetlen. De hiszen maga egy ember! – kiabáltam fel örömömben.

Ő nem tűnt ennyire lelkesnek, csak nézett rám komoly tekintettel. Valamiért az arcvonásai emlékeztettek valakiére.

- Üdvözöllek. A nevem Fgk231. Értesítettek róla, hogy egy másik ember is tartózkodik a hajón, és megkértek, tolmácsoljak nekik. – szólalt meg a férfi.

- A nevem Ajsa. Célom hogy megkeressem a Földet. Azonban egy kis kitérő miatt úgy  érzem eltévedtem. Egy térképre, és némi élelemre lenne szükségem.

A férfi egyből lefordította nekem, majd mind hangos nevetésbe kezdtek.  Fogalmam sem volt hogy min nevethetnek.

- Hogy kerültél ilyen messze a célodtól? Fogalmad sincs hogy hol vagy ?
- Nem nincs. – válaszoltam neki kissé szarkasztikusan.

- Ez itt az Androméda galaxis, távol a Tejútrenszertől. Csak nem a féregjáraton keresztül jutott el idáig ? Ha igen akkor maga most nagy bajban van.

- Már miért lennék bajban?
- Maga elég érdekes felfedező. Tudnia kéne, hogy mikor záródik be, és hol nyílik meg újból. A nagyapja nagyon értett az ilyesféle dolgok kiszámolásához.
Hirtelen megálltam. Ez az ember ismeri a nagyapámat? Talán ő is a mi bolygónkról való? Akkor ő itt Fred lenne ?
- Jöjjön velem, keresünk magának egy térképet.

Elindultunk vissza felfelé, amíg nem értünk egy újabb nagy terembe. Látszólag üres volt, mégis iratok halmozódtak benne. Egyet oda adott nekem és azt mondta, ha oda megyek, megtalálom azt, ahol visszajuthatok a galaxisomba.  

Holnap dupla rész. 20.00-tól :)

3. rész

Ahogyan közeledtem a cél felé, egyre rosszabb érzésem lett. Közben pedig azon járt az eszem, hogy vajon mit fogok majd látni. Előre pillantottam, és elgondolkoztam. Hiszen már maga ez az utazás is csodálatos volt. Azt még mindig nem tudtam, hogy hogyan fogok majd egyszer hazajutni, de jelen pillanatban nem érdekelt. Ahogyan a hajó fénysebességgel száguldott a messzeségbe, hirtelen lenyugodtam, és úgy tűnt az űrhajó is. Itt volt az ideje, hogy megálljak, hisz úgy jelezte, megérkeztem.
- Ez? Ez lenne amit kerestem? Hiszen itt semmi sincs. Várjunk csak..

Szembe volt valami. Nem hittem a szememnek. Pontosan tudtam, hogy mit látok, habár mindeddig azt hittem hogy ezek csak agyszülemények. Egy olyan jelenség, ami potenciálisan képes a transzportációra. Egy féregjárat. Nagypapám mesélt róluk. Mindig azt mondta, olyan akár egy metró. Csak beszállsz egybe, és ő elvezet téged a város különböző pontjaiba. Egy ilyen kozmikus csodával utazhatunk a térben és az időben .

-  Nem azt nem lehet. Kitudja hova vezet, és talán soha többé nem jöhetek vissza.

Elgondolkoztató. Én lennék az első ember aki találkozott egy féregjárattal. Vagy, egy lehetek a sok közül, akik még nem tértek vissza. Mi van ha a róla alkotott elméletek mind hamisak, és elégek az űrhajóval együtt ? Az sajnálatos lenne. Túl makacs voltam hogy ne tegyem meg.

-Gyerünk előre !

Hirtelen rázkódni kezdett a hajó, ahogyan bejutottam. A műszerek összezavarodtak, mind villogásba kezdett. Megijedtem. A sikítás azonban már kicsit késő lett volna, nem volt mit tenni. Ez itt a vég. Becsuktam a szememet. Féltem. Gondolatban elbúcsúztam a családomtól, és a barátaimtól. De talán még korai. A hajó már nem rázkódott. Kinyitottam a szemem.  Csodálatos volt az, amit láttam. Mintha víz alatt úsznék, egy különös hengerben. Vége lett. Másodpercek alatt újraéltem az egész életemet. A műszerek nem hibásodtak. Nem néztem ki, csak a hajón kapkodtam. Úgy tűnt minden rendben van. Felültem hát, és abban a pillanatban megdermedtem. Egy óriási űrhajó volt pont felettem. Úgy tűnt, egy kis ajtó nyílik ki belőle.

2. rész

- Azonnal forduljon vissza!- szólalt meg egy mély férfi hang a rádióba.

Teljesen felment bennem az adrenalin miközben egy pimasz mosollyal kinyomtam a rádióvevőt. Hirtelen eszembe jutottak azok a kalandok, amiket a nagypapám mesélt. Azt mondta nekem, hogy ő a világ legügyesebb pilótája, bármit ki tud kerülni. Ennek a gyakorlására a legjobb hely egy aszteroida öv. A gondolkozásaimnak ekkor egy hirtelen felzendülő vész jelzés  vetett véget. A hajó radarja rakétákat jelzett. Biztos lettem benne hogy már nem elkapni akarnak, csak eleget tenni a törvényeknek. Így mint egy lázadó kalandor nagyobb sebességre állítottam a szerkezetet, és egyenesen belerepültem egy aszteroidáktól hemzsegő mindenségbe. Örömömben felkiáltottam egyet, és csak fokozta az eseményeket, hogy a hajók többé már nem követtek. Boldogságom azonban majdnem elfelejtette velem hogy hol is vagyok, szerencsére időben észhez tértem.

- Ideje kikerülni innen. – elégedetten kicikáztam a hatalmas kőtömbök közül. Mikor már biztonságos zónában éreztem magamat, átkapcsoltam az irányítást robotpilótára. Most volt csak időm igazán körbenézni a hajón. Sokszor jártam már rajta, de sosem érdekelt igazán, hogy miket is rejthet. Nem kellett sokat nézelődnöm, az ülések mögött egy fémláda került a szemeim elé. Kinyitottam. Újabb és újabb feljegyzésekkel volt tele .A doboz alján egy kis lap tartotta az egészet össze, olyannak tűnt mint egy titkos nyílás. Felemeltem hát a tetejét. Amit láttam, pont az volt amit kerestem. Egy térkép, amire rá volt írva, hogy a Föld. Egy pillanatra elgondolkoztam. Talán a nagyapámmal ugyan azt kerestük volna? 175 év hosszú idő.

A cél azonban nagyon messzinek tűnt. Volt még valami, amit nem tudtam hogy mit is akar jelenteni. Nyilak vezettek mind ugyan arra a pontra. Valami különös vonzóerőnek tűnt. Nem foglalkoztam velük. A kezembe vettem a többi lapot. Ezeket nem értettem igazán. Következtetésekkel voltak tele, és nyilak vezettek mindenfelé. Olyan volt minta azt akarná hogy megfejtsem . Elkezdtem összeraknia  képeket. Mind illeszkedett egy másikhoz, olyan volt mint egy puzzle. Mikor kiraktam, az egész egy térképet alkotott. Habár a fő célom a Föld megkeresése volt, úgy éreztem előbb ezt kell megoldanom. Újra átvettem az irányítást, és elindultam oda, ahova a nyilak vezettek.

- Lehet hogy feleslegesen megyek el, nem találok majd semmit? – tettem fel magamban a kérdést. Bármennyire is elakartam hitetni magammal hogy nem érdekel, egyre jobban hívott magához. 

1. rész

3954-ben végleg el kellett hagyni a naprendszerünket. Egy idegen faj támadta meg bolygóinkat. A katonák nem voltak elég erősek hogy visszaverjék a támadókat, így hát még a csata előtt evakuálták a lakosokat. Egy kisebb naprendszerben találtak életre alkalmas lehetőségeket. 175 év telt el az óta. Városokat építettek. Egy ilyen városban élek most én is. A nevem Ajsa. 19 éves vagyok. A szüleim katonák, én a nagymamámmal élek. Számomra itt minden unalmas. A napok egymás után úgy történnek, mintha előre el lennének tervezve. Reggel mindenkinek kötelessége megjelennie egy 4 órás próbán. Így hát mindenki jól bánik a fegyverekkel, mind képzettek vagyunk. Furcsa,de ezen a négy órán érzem csak azt hogy igazán élek. Viszont mikor vége lesz, minden lelassul körülöttem. Most is ez történt. A nagymamám megkért, hogy korán érjek haza, mert kiszeretné szelektálni a nagypapám dolgait. A szüleimmel ellentétben ő nem katona volt, hanem felfedező. Rengeteg jegyzete van a múltról, amiket kiskoromban szívesen osztott meg velem. 2 éve azonban nem látta senki. Felfedező útra indult, de nem tért vissza. A katonák hónapokig keresték őt , de mindhiába.

Mikor hazaértem, a nagymamám a kezembe nyomott egy dobozt , tele régi feljegyzésekkel. Ránéztem, és hirtelen valami megakadt a szemem előtt. Egy szürke könyvszerűség volt a legtetején, azzal a címmel, hogy A Föld. Több se kellett, kivettem a könyvet, és elkezdtem olvasni. Tele volt képekkel, színnel, élettel. A képeken fák voltak, a fákon madarak üldögéltek. Sosem láttam még madarakat. Az itteni bolygó légköre mesterségesen lett előállítva, nincsenek élőlények az embereken kívül. Mindent magunknak állítunk elő. Vágytam az élményre. A képen akartam lenni. Több se kellett neki. Könyvvel a kezemben beültem az űrhajónkba, beindítottam. Ekkor a nagymamám rohant ki a lakásból, és ijedt tekintettel nézett rám. Hirtelen nem tudtam mit csinálok, csak hogy nem akarom abbahagyni. Elindultam. Ekkor katonák jelentek meg a hajó mögött. Tudtam hogy elakarnak kapni, hogy letartóztassanak amiért engedély nélkül hagyom el a bolygót és azt is, hogy mit kell tennem.