28. rész

A következő nap, szinte pillanatok alatt eltelt. Várakozás közben nem töltöttünk sok időt, inkább mindannyian külön voltunk. Egyesével. Azon gondolkoztam, meglátogatom a nagymamám, de végül nem tettem. Nem éreztem, hogy látnom kell...
Végre pedig elérkezett a pillanat, amire mindannyian vártunk. A tanács döntést hozott. Egy katonát küldtek elénk, hogy a tárgyalóterembe vigyen minket. 
A folyóson sétálva, én haladtam legelöl, mögöttem Ctra, a lányok, leghátul pedig Fred és Joakim. 
A terem ajtajához érve, utoljára hátranéztem, hátha valaki mellém áll, de nem jött senki, szóval egyedül léptem be elsőként a terembe.
- Örülök, hogy mind itt vagytok. A tanács döntött az ügyetekben - állt fel az idős asszony.
- Próbáltuk felvenni a kapcsolatot, hátha sikerül valakivel - mondta az egyik idős férfi.
- Milyen kapcsolatot? A kapcsolat itt van! - utaltam ezzel a többiekre mögöttem.
- A döntésünk tehát a következő - folytatta szigorúan - Én, mint az Északi nép vezetője, ezennel kijelentem, hogy az emberiség nem hajlandó részt venni a háborúban, sem semmilyen felkelésben...
- MI? - szóltam a szavába
- Hacsak.. hacsak nem képesek összehozni egy gyűlést a további népek vezetőivel. Ezennel a gyűlést berekesztem - kiáltott egyet, majd a hátsó ajtó felé indult, ahogyan a másik három vezető is. 
- Várjanak! - szaladtam utánuk - Kérem, had mondjak még valamit - Csak nyugodtan, azt hiszem, a döntésünkön ez már amúgy sem változtatna -mondta egyikük gúnyosan, majd mind a négyen visszafordultak.
- Tudják, azt gondoltam, az emberek gyávák. Hogy csak megfutamodnak, és egy kis lyukban próbálnak felkészülni az esetleges támadásra. Azt hiszik, ezzel bármit is elérnek! - kezdtem kissé kiabálni - De tévedtem - vettem lejjebb a hangsúlyt -  Az ember nem gyáva, sokkal inkább önző!
- Ajsa - állt mellém Fred, de nem érdekelt a jelenléte, folytattam.
- Évek óta képzik a katonákat, erre mikor szinte az ölükbe hullana a lehetőség, hogy talán segítsenek másokon, nem teszik... Mert maguknak akarják ezt az erőt. Ez önző dolog. Hát ezért kellett minden nap négy órát a fegyvermesterséggel foglalkoznom? Ennyit érne a szó, hogy összetartás? Miért van ilyen kifejezésünk, ha használni nem tudjuk? - mondtam, mire már teljesen kiborultam - Elegem van az emberekből... - ez volt a végszó. A teremben mindenki csendben végignézte ahogyan kisétálok az ajtón.
A folyosó vége felé futni kezdtem, egyenesen a hajónk felé, amivel érkeztünk. 
Beszálltam, majd pár könnycsepp futott végig az arcomon, amikor valaki más is beszállt a hajóba.
- Nagyon a szíveden viseled a többi nép életét - mondta Aida
- Más a fontos nekem, mint nekik. Ennyi az egész.
- Valóban?
Sóhajtottam egyet, majd leültem.
- Tudod, sosem éreztem magam igazán "embernek". Mindig mást szerettem volna, mint ami volt. Biztos, hogy más is érzett így, csak nem merte kimondani. Nekem ez, ami itt van, nem élet. Nem érzem magam otthon...
- Ez minden oka? 
Vártam. Mit is válaszolhatnék erre? Mondtam, amit helyesnek láttam.
- Nem! Más oka is van, hogy fontos, mégpedig... Ti.
- Mi? - nevetett fel - gondolom Hargita a legnagyobb oka

27. rész

A nő egy lila burkot teremtett maga köré, ezzel kikerülve a támadást. Kérdőn feléjük néztem, mire mind a ketten abbahagyták, és oda jöttek hozzám.
- Hol vannak a többiek? - kérdeztem.
- Nem tudom, valahol a laborba - válaszolta Hargita - De Ctra nem veled volt? - kérdezte, és láttam az arcán, hogy kicsit gúnyosan mondja.
- Dolga volt valahol - válaszoltam a földet nézve - Megkereshetnénk a többieket, kezd elegem lenni ebből a helyből.
- Te laktál itt -  nevetett Hargita
- Az igaz, de csak laktam - nem álltam le vele veszekedni, inkább elindultam egyenesen, dél felé.
- Nem akarod meglátogatni a szüleidet? - lépett mellém Aida.
- Nem. A nagymamám számára terhet jelentek.  A szüleim pedig... Nekik nem lehet megfelelni. 
- Nem is hiányoznak?
Sóhajtottam egyet, de nem mondtam semmit sem. Ezt elegendő válasznak gondoltam. Hiszen persze, hogy hiányoznak, mégis csak a szüleim, és a nagymamám. Ha tudná, hogy a férjéből mi lett. De ezt sosem tudhatja meg. Jobb, ha úgy tudja, ahogyan most. Félő, mivel a tanácsnak beszámoltam mindenről, az ő fülébe is eljut.
- Nem hiszem, hogy a tanácsnak két napra van szüksége, hogy választ eredményezzen - förmedt fel Hargita
- Nincs két napra szükségük, a tárgyalást órák alatt levitatják. De el kell küldeniük az eredményt a  polgármesternek. Aki talán ma ezt már nem is fogja látni. Türelem. Az első napnak hamarosan vége. Itt minden sokkal rövidebb. - mondtam, majd gyorsabb léptekkel lehagytam őket. 
Láttam Ctrat kicsit messzebbről, ahogyan ül egy kövön, gondoltam, oda megyek hozzá.
- Baj, ha itt maradok? - kérdeztem tőle
- Nem vagyok beszédes kedvemben.
- Nem kell, hogy beszélj - mondtam és egy ideig ott álltam mellette. Vártam, hogy megtörjön, és hozzám szóljon. Mondjon valamit, de semmi. Ránéztem az arcára, de az semmit mondó volt. Nem tudtam kitalálni, hogy mire gondol, és ez zavart, amikor egy katona autó közeledett felénk. Odaérve hozzánk, az egyikből kiszállt az egyik ember, és mérgesen felém tartott, amire Ctra felállt és mellém lépett.
- A tanács egyik tagja megkért, hogy biztosítsunk nektek szállást. Kövessetek! - mondta, majd vissza szállt az autóba. 

26. rész

Ctrat egy hatalmas kőtömbhöz vezettem.

- Gondoltam, ha az tetszik neked, ez is fog - utaltam a kezében lévő kavicsra

- Valóban gyönyörű - lépett egyet előre - Nem értem, miért nincsenek ilyenek a mi bolygónkon.

- Biztos sokkal érdekesebbek is vannak.

- Ez a kő hatalmas erőt rejt. Érzem.

- Miféle erőt? - kérdeztem, mert Ctra egyre titokzatosabbá vállt

- Nem tudhatom pontosan - Mi az, amit szeretsz ebben a bolygóban?

- Van egy két dolog, ami tetszik rajta - mondtam, közben a szemébe nézve, amitől elvörösödtem. Idegen érzés volt.

- Mindenhol van minek örülni

- Irigylem a hozzáállásod. Mindig pozitív vagy, segítesz másokon...

- Csak annak, aki megérdemli azt - mondta a szemembe nézve

- Óóh. Azt hiszem, itt az ideje visszamennünk a többiekhez - mondtam zavarodottan, majd elindultam egyenesen, de ő utánam kiáltott.

- Mégis mitől félsz Ajsa?! - kérdezte tőlem Ctra

Megtorpantam majd hátranéztem

- Mégis mitől kellene félnem?

- Felejtsd el

Elindultam felé, majd megálltam előtte. 

- Nem félek tőled. Ahogyan mástól se

- Akkor miért menekülsz?

- Nem menekülök - mondtam szinte suttogva, mire a két kezét a vállamra helyezte

- Akkor mire vársz? - kérdezte mélyen a szemembe nézve

Lehunytam a szemeimet, nem akartam ránézni, de ő végigsimította a kezével a vállamat, mire kinyitottam a szememet. Utoljára még rám nézett, majd elsétált.

Nem teljesen értettem, hogy pontosan mi is történt, annyira gyors volt minden. A gyomrom fel le ugrált, hánynom kellett.

Láttam, ahogyan eltűnik, egyenesen Fred háza felé. Ránéztem a kőre, ami mellett pár perce még együtt álltunk, majd elindultam az ellenkező irányba.

Pár perces gyaloglás után, egy lila fényt láttam előttem. Ösztönösen futni kezdtem felé.

- Aida! - kiáltottam, majd mikor befordultam a sarkon, láttam, ahogyan Aida és Hargita egymással küzd.

Hargita felugrott egy háznak a tetejére, majd eltűnt, Aida pedig folyamatosan küldte felé a fényeket.

- Mi történik itt? - kérdeztem Aidától, aki kissé meglepődve fordult felém, közben rám irányítva egy lila fénycsóvát.

- Megvesztél? - ugrottam arrébb - Hol van Hargita?

- Itt, Főnökasszony - ugrott le mellém

- Mit műveltek?

- Játszunk . Egyszerűek a szabályok. Csak figyelj - mondta, majd Aidára lőtt.

 

Vasárnaptól minden helyre áll .. :) És köszönöm a türelmet.. :)

25. rész

Kicsit szorongva vártam, hogy valaki mondjon már valamit, de ők csak meredtek ránk.
- Én, mint a tanács elnöke - állt fel egyikük - elrendelek két napot, mely arra szolgál, hogy döntsünk az álláspontunkról. Köszönöm - befejezte a mondatát és az ajtó felé mutatott
Mindannyian egyszerre indultunk el kifelé.
- Most mi lesz? - kérdezte Aida
- Várunk míg döntenek.
Az emberek a folyosón mind méregetve néztek minket.
- Van két napunk, talán tölthetnénk pihenéssel, kitudja, legközelebb mikor lesz rá alkalmunk - vetette az ötletet Fred
- Nem tudom, talán, egy kis pihenő belefér.
- Rendben, akkor először elmehetnénk megnézni a labort! - Fred
- Vagy robbantsunk fel egy követ - ajánlotta Hargita, majd mellé állt Aida, egyetértve az ötlettel.
- Esetleg Ajsa megmutathatná nekünk a bolygó néhány részét - mondta Ctra
- Akkor alkossunk csapatokat. Én és Aida felrobbantunk egy követ! Freddel menjen Joakim, Ctra meg megy majd veled. - mondta nekem Hargita.
- Rendben, de akkor.. - folytattam volna, de Aidáék egy pillanat alatt eltűntek, pont mint Fred és Joakim. 
- Mit szeretnél látni? Vannak errefelé kövek, sziklák, meteorit darabok, esetleg bemehetünk egy parkba, vagy ilyesmi.
- Park? 
- Igen, mikor az emberek ide költöztek, több parkot alakítottak ki, de nem sokan látogatják őket, mindenki a fegyverekkel foglalkozik.
- Már értem, miért vagy ennyire jó lövész.
- Nem, nem vagyok én olyan jó - mentegetőztem, közben pedig elindultunk.
- Mi volt a valódi oka, hogy a Földre szerettél volna menni? - sétáltunk egymás mellett.
- Találtam egy könyvet, amiben a Földről írtak adatokat. Képekkel volt tele. Teljesen más környezet volt. Én még... soha sem láttam madarat, vagy pillangót, semmit. Vágyom arra, hogy futhassak egy mezőn anélkül, hogy fegyvert kéne tartanom a kezemben. Vágyom a napsütésre, a napozásra, hogy milyen lehet búvárkodni vagy szörfözni. Ezek csodálatos dolgok. De itt mi van? Csak kövek parkok és fegyverek. Az egész bolygó bűzlik a félelemtől. Tudod, a sötétségben a napról álmodok, érzem azt a szívemben.
Ctra nem szólt semmit, csak megállt mellettem és mosolyogva nézett. Kissé félve mellé álltam nem tudtam, hogy fogadta amiket mondtam neki.
- Ezek nagyon szép álmok. 
- Éppen ez velük a baj, hogy álmok - lehajoltam a földre és felvettem egy kis sárgás kavicsot, de Ctra kivette a kezemből.
- A mi bolygónkon nagyon érdekes állatok élnek, a növényzetről nem is beszélve. Kavicsok is vannak ott, de ilyet még nem láttam - méregette a kis darabkát a kezében.
- Ez csak egy kő. 
- Lehet -mondta, majd eltette
- Ennyire tetszik? - kérdeztem nevetve
- Ami ma még nem érték, később válhat azzá.
Néztem, de eközben megérkeztünk a park elé, én pedig megálltam. 
- Tudod mit? ne menjünk be - mondtam egyszerűen
- Miért? 
- Mutatok valami jobbat - mondtam, majd megfogtam a kezét és elhúztam őt.
Sokáig sétáltunk, mire megláttuk azt, amit mutatni akartam.